Vádat emelt a Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség a vásárlói körében „Mami” néven ismert drogdíler ellen. A most 65 éves asszony a Blaha Lujza téren és környékén árult rendszeresen kristály nevű kábítószert.
A vádlottra már 2024 augusztusában felfigyeltek a hatóságok, és 2025. szeptemberi elfogásáig folyamatosan, kis tételben árulta a drogot, amit azután is folytatott, hogy bűnügyi felügyeletet rendeltek el vele szemben. Mivel a nő oktatási intézmények közelében is terjesztette a kristályt, az ügyészség a vádlott fegyházbüntetését indítványozta, vagyonelkobzás mellett.
A vádlottat a józsefvárosi köztereken lévő térfigyelő kamerák sem zavarták. A rendőrség korábban azt írta, hogy a drogkereskedelem nyíltsága még őket is meglepte. A tranzakciókat három esetben videófelvételek is megörökítették. Ügyfelei nemegyszer helyben, a közterületeken fogyasztották az anyagot.
https://www.youtube.com/watch?v=SXA_alWLajw&t=55s
A Pesti Központi Kerületi Bíróság a többszörös visszaeső vádlott ügyében egy hónapja előkészítő ülést tartott, ahol a nő nem ismerte be a bűnösségét, így az ügye szeptemberben már bírósági tárgyalással folytatódik. A bűncselekmény 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető – írta a főügyészség.
Mint a rendőrség megjegyzi, ez az ügy sokadik felvonása, amikor elkapják a nagyit. Korábban nem a térfigyelő kamerák, hanem civil ruhás felderítők buktatták le.
https://www.facebook.com/watch/?v=1617048109274163