Megölte feleségét az alkoholista, drogos férfi, 15 évet kapott

Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett.

  • HVG

„A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a 15 év szabadságvesztés súlyosítását indítványozta azzal a férfival szemben, aki tavaly májusban halálra szurkálta külön élő feleségét” – írja közleményében a vádhatóság.

Az ítélet szerint a házastársak kapcsolata megromlott, a férfi alkohol- és droghasználata miatt egyre agresszívebben viselkedett, rendszeresen bántalmazta feleségét, amelynek két kiskorú gyermekük is tanúja volt. A családon belüli veszélyeztető állapotok miatt a gyámhatóság kétszer védett házba menekítette az anyát és a gyermekeket, azonban a nő visszaköltözött a férjéhez, ám 2025 februárjában végleg elhagyta a férfit.

Innentől kezdve a férfi rendszeresen azzal kezdte fenyegetni, hogy megöli. 2025. május 13-án a nő lakóházához ment, ahová erőszakkal bejutott, majd a menekülő feleségét üldözőbe vette, és egy késsel többször megszúrta. A támadást követően öngyilkossági szándékkal önmagát is többször hason szúrta, élete műtéti beavatkozással volt megmenthető.

A vádlottat az Egri Törvényszék előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette, kapcsolati erőszak bűntette, kiskorú veszélyeztetésének bűntette, valamint magánlaksértés vétsége miatt 15 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ügyészség az ítélet ellen súlyosbításért fellebbezett. Az ügyet másodfokon a Debreceni Ítélőtábla tárgyalja majd.

https://hvg.hu/itthon/20260528_emberoles-anya-kabitoszer-hallucinacio-birosag-ugyeszseg

Hozzászólások