„Elhunyt B. Tamás, aki egy százhalombattai rendőri intézkedés után került kómába” – írja a férfi testvérétől származó közlésre hivatkozva a Roma Sajtóközpont.
https://www.facebook.com/RomaSajtokozpontRomaPressCenter/posts/pfbid0L2HMtdQ8FkqyiPA1nwHznXStWe1mcE9xDUviZkGfZuq4u2cGeFEWqAoeQYEBAXbjl
A család állítása szerint a férfit a rendőrök a földre kerülése után bántalmazták, a rendőrség szerint viszont az intézkedés jogszerű és arányos volt.
B. Tamást július 8-án négy rendőr igazoltatta Százhalombattán. A hatóság szerint a férfi ellenállást tanúsított a rendőrökkel szemben, és megpróbált elmenekülni, mire leteperték és az intézkedés folyamán legalább négy alkalommal elektromos sokkolót is használtak vele szemben.
A férfi a helyszínen elvesztette az eszméletét, légzése leállt, ezért az egyik rendőr megkezdte az újraélesztését. A kórházban kómába került. Testvére tájékoztatása szerint agyi ödémája az elmúlt napokban tovább súlyosbodott, életét már nem tudták megmenteni.
„Az elektromos sokkoló használata önmagában nem ad magyarázatot arra, hogyan tört el Tamás orra és arccsontja, illetve miként alakultak ki a súlyos agyi sérülései. Szemtanúk azt állították, hogy a már földön fekvő férfit a körülötte álló rendőrök többször megrúgták. A történtek pontos körülményeinek és a halál okának tisztázása a folyamatban lévő nyomozás feladata” – írja a Sajtóközpont.
A család ugyanakkor közölte azt is, hogy a férfit korábban enyhe skizofréniával diagnosztizálták, és azt sem zárták ki, hogy az igazoltatás idején valamilyen tudatmódosító szer befolyása alatt állhatott.
A történtekről közleményt adott ki a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság is, amelyben azt írták, hogy kollégáik egy autó sofőrjét próbálták igazoltatni, aki zavartan viselkedett, a rendőrökkel nem volt együttműködő és aktívan ellenállt, amiért kényszerítőeszközt kellett vele szemben alkalmazniuk.
„A sajtóban és a közösségi médiában megjelent állításokkal ellentétben rendőreink nem voltak erőszakosak, durvák, sem pedig kegyetlenek” – írják.
Azt a rendőrök is közölték, hogy az intézkedés körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség.