A mostanában megjelent hírekkel és közleményekkel szemben mégsem szűnik meg a keszthelyi kutyás strand, csupán az azt üzemeltető vállalkozóval bontanák fel a szerződést – jelentette be Tóth Gergely, a Zala megyei település polgármestere Facebook-oldalán.
Mint a HVG tegnapi írása beszámol róla, Keszthely helyi képviselői szerdán hét igen és négy tartózkodás mellett megszavazták, hogy szeptember végével felbontják a kutyás strand üzemeltetőjével kötött szerződést, a part menti terület pedig új funkciót kap.
A polgármester azért kezdeményezte a szerződésbontást a hivatalos nevén Keszthelyi Kutyás Élménypark és Piknikkert üzemeltetőjével, mivel azzal szerinte a korábbi, fideszes városvezetés előnytelen szerződést kötött, és jelezte, hogy hűtlen kezelés miatt feljelentést is terveznek.
Azt is nehezményezte, hogy hiába kérte, az üzemeltető nem kívánta bárki által szabadon látogathatóvá tenni a strandot, aminek szerinte nincs is engedélye, hogy kutyás strandként üzemeljen. Az érintett vállalkozó, Sziládi-Kovács Tibor szerint mindez csak ürügy az ő ellehetetlenítésére.
Az üzletember ezek után még Facebookon vitázott a polgármesterrel a kutyás strand bezárásáról, amiből amúgy sincs sok Magyarországon. Társadalmilag pedig nagy felháborodást keltett, hogy még ez is megszűnhet.
https://hvg.hu/itthon/20251229_Hiaba-keri-tobb-ezer-nyaralo-es-helyi-lakos-a-siofoki-kutyas-strand-letesiteserol-iden-sem-tudott-donteni-az-onkormanyzat
Mi volt a gond a szerződéssel?
„Keszthelyen a jövőben is szívesen látjuk a négylábúakat és a gazdáikat, a kutyák a jövőben is szabadon fürödhetnek az arra kijelölt helyen. (…) Csak nem biztos, hogy azzal a vállalkozóval, aki eddig üzemeltette a strandot. Mert úgy ítéltük meg, ez nem szolgálja a városunk érdekét” – írja most Tóth Gergely polgármester.
Az előző városvezetés úgy kötött öt évre szerződést a vállalkozóval, hogy Keszthely városa egyetlen fillért sem lát belőle
– fogalmaz.
Tóth Gergely szerint egy új közösségi parkot hoznának létre a kutyás strand területén, amit bárki megközelíthet akkor is, amikor a strandot épp senki nem üzemelteti. Ugyanis – állítása szerint – a jelenlegi vállalkozó az év 11 százalékában tartja csak nyitva a strandot, az év többi részében pedig se kutya, sem ember nem használhatja a területet.
Hozzáteszi: hiába kérték, hogy tartson többet nyitva, a terület pedig legyen egész évben, 0–24 órában hozzáférhető, az üzemeltető még a szerződésben foglalt időtartamot sem teljesítette. A polgármester értékelése szerint az is problémás, hogy a keszthelyieknek ugyanannyit kell fizetniük a strandért, mint bárki másnak.
Tóth szerint a 3904 négyzetméteres Balaton-parti területet öt évre havi 16 666 forintért adták bérbe az üzemeltetőnek.
Azonban a vállalkozó még ezt sem fizeti ki, hanem a polgármester állítása szerint úgy bartelezték le, hogy az a saját újságjában ad hirdetési helyeket. Hozzáteszi, hogy az első ötéves bérleti ciklusra az üzletember vállalta, hogy sportpályát épít, és egyéb eszközöket tart fenn a területen, ami az általa csatolt képek alapján nem történt meg.
https://www.facebook.com/100090196598782/posts/1002245452791999/?rdid=x4MuUM0tz3mU5JkZ#
A szerződést pedig pont az önkormányzati választások előtt hosszabbították meg vele. „Keszthelyen úgy látszik, nincsen infláció” – írja a polgármester, mivel az ár hozzávetőleg ugyanannyi (17 ezer forint), ráadásul abban már a terület fejlesztésére, eszközök beszerzésére sem vállal kötelezettséget. A megkötött szerződést – Tóth állítása szerint – csak akkor bonthatják fel, ha a területet más célra használják, és ennek is 60 napos felmondási időt szabtak.
A szerződést nyilvánosságra is hozta az önkormányzat, a jogi lehetőségeiket pedig vizsgálják.
A vállalkozó szerint jogellenes lépés nélküle kutyás strandot csinálni
A polgármester állításaira reagált a keszthelyi kutyás strand is kommentben. Ebben azt írják, hogy a szerződés alapján az üzemeltető saját forrásból legalább 25 millió forintot fektetett a terület fejlesztésébe, az üzemeltetés, fenntartás pedig szintén az ő költsége volt. Hasonló befektetések megtérülésére viszont szerintük hosszú távú szerződésre van szükség. A ma kiadott közleményében pedig tételesen fel is sorolja az általa megvalósított infrastrukturális beruházásokat.
https://www.facebook.com/keszthelyikutyaspark/posts/pfbid02YsCnXoYhENWCSYCMTm4g6PqUnuMWvPgLkJkam4wfaQ7UK4PoHoMrDRUgHtAw9vnml?locale=hu_HU
Továbbá a strand magának vindikálja az érdemet, hogy a keszthelyi kutyás strand országos ismertségre tett szert, amiből a város turizmusa profitált. Szerintük az újsághirdetés csak többletvállalás volt, a kommunikációs és marketingmunka pedig ugyanolyan értéket képvisel, mint a fizikai.
A vállalkozó úgy látja, hogy a szerződés szerint csak a terület más felhasználási céljával lehet azt felbontani, így jogilag ott már nem működhet kutyás strand nélküle. Azt is visszautasítják, hogy illegálisan, engedély nélkül működtek volna: szerinte a kutyás strand jogilag nem önálló kategória, ezért önmagában az illegális működés nem értelmezhető.
Nyitókép: AFP/Kisbenedek Attila