Nyomkövetővel a csuklóján árulta a kábítószert egy díler, amikor szembejöttek vele a rendőrök

16 telefont és némi gyanús fehér port találtak a rendőrök egy férfinál, akit úgy vettek észre, hogy feltűnően ideges lett, amikor meglátta a járőröket.

  • HVG

F. István elkövette az egyik legnagyobb hibát, amit tilosban járó ember elkövethet: amikor egy társával együtt egy parkoló autóban ült, és járőröző rendőrök jöttek szembe, feltűnően idegesen kezdett viselkedni. Ahogy közeledtek felé a X. kerületi járőrözést végző rendőrök, még idegesebb lett kiszállt az autó anyósüléséről, és egy közeli ingatlan felé sietett. A járőrök erre utánaindultak, többször is felszólították, hogy álljon meg, ő viszont erre nem volt hajlandó, de a rendőrök utolérték.

Egy műanyag tégelyben 4,54 gramm fehér port találtak nála – erről később kimutatta a vizsgálat, hogy N-etil-pentedron-hidroklorid, az egyik viszonylag új kábítószer –, de ott volt nála 175 ezer forint, egy üvegpipa, valamint 16 mobiltelefon is. És ami a rendőröket meglepte: a bal csuklóján egy nyomkövető eszköz volt, mert egy korábbi bűncselekménye miatt bűnügyi felügyelet hatálya alatt állt, Budapest és Pest megye területét nem hagyhatta el.

A rendőrök ellenőrizték azt a férfit is, aki vele egy autóban volt. Átvizsgálták a ruháját és az autóját, utóbbit szolgálati kutyával is, de sem nála, sem a járműben nem találtak semmit, ami bűncselekményre utalna, és a drogtesztje is negatív lett.

Hozzászólások