Az első süllyesztendő bárka már Pakson, a másodikért útban Mohácsra a vontató hajó – közölte Magyar Péter szerda este. A miniszterelnök napközben jelentette be, hogy egy dunai fenékküszöb építésének azonnali megkezdését rendelte el a kormány a paksi atomerőmű és Dunaszentbenedek település között, illetve elsüllyeszthetnek két hajót, hogy emeljék a vízszintet.
A kormányfő a Facebookon azt is közölte, hogy a honvédségi előkészítő állomány már ott van. A fenékküszöb előkészítése folyamatban, a kő beszerzése pedig elindult.
A kormány Pakson tartott kihelyezett ülést szerdán, és döntést hozott olyan intézkedésekről, amelyek kezelik a Duna alacsony vízállása miatti problémákat. A kormányfő azt közölte, első körben 35 ezer, majd 150 ezer köbméter kő felhasználásával kezdődnek meg a munkák. Ezzel elérhető, hogy ne csökkenjen a vízszint mínusz 90 centiméter alá.
A kormány Pakson tartott kihelyezett ülést, és döntést hozott olyan intézkedésekről, amelyek kezelik a Duna alacsony vízállása miatti problémákat. Egy dunai fenékküszöb építése után egy méterrel, két hajó elsüllyesztésével 20 centiméterrel lehet megemelni a vízszintet.
Ezzel párhuzamosan egy ideiglenes megoldás előkészítéséről is döntöttek, hogy a fenékküszöb elkészültéig is elkerülhető legyen az atomerőmű teljes leállítása: intézkedtek két 80 méteres bárka elsüllyesztésének előkészítéséről is, ezektől 20 centiméteres vízszintemelkedést várnak.
A beruházás mentesül a vízi létesítmények és vízi munkák vízjogi létesítési engedélyének megszerzési kötelezettsége alól.
Nyitóképünkön a Duna Paksnál. Fotó: HVG / Cabrera Martin.