A tököli börtönőrök úgy összevertek egy fogvatartottat, hogy egy hét múlva életmentő műtéttel kellett kiműteni a lépét. Bántalmazása, maradandó fogyatékossága és máig tartó poszttraumás stressz zavara (post-traumatic stress disorder, PTSD) miatt a bíróság jogerősen kártérítést ítélt meg számára – tudatta csütörtökön a sértettet képviselő Magyar Helsinki Bizottság.
A jogvédő szervezet közleményében felidézte: Sárközi Zsolt 2015-ben vonult be a börtönbe, majd két év múlva került át a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetbe. Ott a börtön üzemében dolgozott, amelyet az állami tulajdonban lévő Duna Papír Kft. működtet. 2018. szeptember 5-én azt gondolta, kihasználja a nyugalmas időszakot, és alszik egy keveset a papírüzem munkaterületén.
A tervezettnél azonban hosszabbra nyúlt az alvás, és a keresésére induló két őr fekve talált rá egy nyomdaipari gép alá bújva. A börtönőrök ököllel kezdték el csépelni. A hasfalára és gyomortájékra is jutott az ütlegekből
– idézték fel a történteket.
https://hvg.hu/itthon/20260327_borton-rabok-kinzas-bantalmazas-budapest-eletfogytiglan-itelet
A verés után a férfi rögtön jelezte a fájdalmait, másnap nem is állt munkába. Két napig még dolgozott, szeptember 10-én azonban a szemlén összeesett, majd a vizsgálatok kiderítették, hogy a veréstől végzetesen megsérült a lépe, amelyet később műtéttel kellett eltávolítani.
A kórház és az áldozat is feljelentést tett. A tököli börtönőrök ellen vádat emeltek, 2020-ban pedig jogerősen el is ítélték őket. A bíróság mindkettőjüket társtettesként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntette és hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette miatt mondta ki bűnösnek, felfüggesztett szabadságvesztést kaptak.
Sárközi Zsoltnál a szakértők 13,5 százalékos egészségkárosodást állapítottak meg. Állapota miatt jelentősen leszűkültek munkavállalási lehetőségei, már nem dolgozhat fúrógéppel vagy állványon. A négygyermekes családapa lelkileg is sérült, a bántalmazás következtében PTSD-szindróma alakult ki nála, pszichiátriai, pszichoterápiás gyógykezelésre szorul – áll a közleményben.
Az elszenvedett sérelmei kompenzálására a Magyar Helsinki Bizottság segítségével peren kívül akart megegyezni a büntetés-végrehajtással, amibe azonban nem ment bele sem a bv. kft., sem a tököli börtön. Így a csökkent munkaképességű áldozat bírósághoz fordult, a Fővárosi Ítélőtábla pedig nemrég hozta meg jogerős ítéletét az ügyben. Eszerint
a salgótarjáni férfit 8 milliós sérelemdíj illeti meg, emellett a tököli börtönnek magánlevélben kell bocsánatot kérnie a bántalmazás miatt.
„A börtönrendszer feladata, hogy az adóforintokat ne csak a büntetésre, hanem integrációra is fordítsa, és ha a minket képviselő őrök bűncselekményt követnek el, méltányos kárpótlás szülessen. Bízunk benne, hogy a többéves pereskedés eredményeként született, példamutató ítélet elősegíti, hogy a büntetés-végrehajtás ezentúl peren kívül rendezze a nyilvánvaló jogsértések elégtételét” – kommentálta a friss bírósági döntést Fazekas Tamás, a Magyar Helsinki Bizottság képviseletet nyújtó ügyvédje.
Nyitókép: Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet. Fotó: HVG / Reviczky Zsolt