Bűncselekmény áldozata lett a rendőrség szerint az a férfi, akiről eredetileg azt hitték, hogy azért esett el, mert ittas volt.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményéből kiderül: július 30-án Kerekegyháza egyik vendéglátóhelyének közeléből kórházba vitt egy férfit a mentőszolgálat. Úgy tudták, a fejsérüléseit akkor szerezte, amikor elesett. Az állapota folyamatosan romlott, és az orvosi kezelés ellenére augusztus 6-án meghalt.
A kórház jelzése alapján a rendőrök megkezdték az eset körülményeinek vizsgálatát. Bevonták a helyi körzeti megbízottat is, és kiderült, hogy bűncselekmény történt. Az ügy büntetőeljárásként folytatódott, amely során megállapították, hogy a sértettet egy helyi férfi előzetes szóváltást követően egy alkalommal nagy erővel arcon ütötte.
Emiatt az áldozat tompítás nélkül hanyatt esett, és a feje a talajhoz csapódott.
A rendőrök eljárás alá vonták a 48 éves helybélit, akit gyanúsítottként hallgattak ki. A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálják a történteket.