Orbán Anita: Az egyik politikus volt és jelenlegi felesége is használta a kormányvárót, mindketten magángéppel utaztak tovább

„Nemcsak a magángépek voltak indokolatlanok, hanem az is, ahogy használták őket. Például egy Pozsony–Budapest-út a magángéppel hosszabb idő, mintha autóval tették volna meg az utat” – mondta a külügyminiszter.

  • HVG

A rendőrség is nyomoz Szijjártó Péter volt külügyminiszter utazásai ügyében – mondta Orbán Anita külügyminiszter a 24.hu-nak adott interjúban.

A tiszás politikus úgy fogalmazott: jelenleg is folyik a tárca átvilágítása, de ez lassú folyamat, mert sok minden nincs digitalizálva. „Dobozokban állnak az iratok, amiket a kollégák átnéznek. Jól haladnak. Amint van mondanivalónk, tájékoztatjuk a közvéleményt. (…) Iszonyatos mennyiségű iratot kell feldolgoznunk, amelyeknek egy részét ledarálták” – jegyezte meg.

Orbán Anita az interjúban egyebek mellett azt mondta:

  • „Megdöbbentő volt számunkra, hogy ezer-ezernégyszáz olyan diplomata-útlevél lett kiadva, ami nem jár alanyi jogon. Ebben benne voltak családtagok, celebek is, akiknek semmilyen szempontból nem járna diplomata-útlevél. Ezeket visszavontuk.”
  • „Nemcsak a magángépek voltak indokolatlanok, hanem az is, ahogy használták őket. Például egy Pozsony–Budapest-út a magángéppel hosszabb idő, mintha autóval tették volna meg az utat.”
  • „Sok magángép le volt foglalva, és utána még csak nem is utaztak velük.”
  • „Az átvilágítás során azt találtuk, hogy volt egy link, amivel a kormányvárót boldog-boldogtalan lefoglalhatta. Az egyik politikus akkori és volt felesége például egy órával kerülte el egymást a kormányváróban. Mindkettő magánrepülővel utazott tovább.”
  • A nagykövetek megbízási idejéről: „Szeretnénk visszaállni a négyéves mandátumra, ami egy évvel meghosszabbítható”.
  • Szijjártó Pétert is meghallgatják majd az a parlamenti bizottság, amely a volt külügyminiszter BYD-s megbízását vizsgálja. „Voltam globális pozícióban nemzetközi cégeknél, ezek a tárgyalások általában hónapokig tartanak. Mikor kezdett el tárgyalni erről a pozícióról?” – vetette fel Orbán Anita.

https://hvg.hu/360/20260730_szijjarto-peter-vip-varo-kulongep-utazas-koltseg-kozerdeku-adatigenyles

Hozzászólások