Új kamerafelvételek kerültek nyilvánosságra a debreceni késelés estéjéről és az elkövetőről

A gyanúsított letartóztatását elrendelte a bíróság.

  • HVG

Letartóztatták és emberöléssel gyanúsították meg azt a 64 éves férfit, aki vasárnap Debrecenben megölt egy fiatal férfit, egy másikat pedig megsebesített – derül ki az RTL Híradójából.

A 23 éves, létavértesi áldozatot szíven szúrta a támadó, a társát pedig a hasán szúrta meg. Ő is súlyos sérülést szenvedett, de neki még volt annyi ereje, hogy egy közeli dohányboltban segítséget kérjen.

A társaság harmadik tagja, aki sértetlenül megúszta a támadást, két kézzel próbálta elszorítani szíven szúrt társa sebét, amíg odaért a segítség. A helyszínen még tudtak kommunikálni vele, de nem tudták megmenteni az életét. A hasba szúrt fiatal állapota stabil.

Az RTL beszámolója szerint a hajléktalan férfi a késelés előtt az élettársát bántalmazta üvöltve és akkor szólt rá a három, egy közeli padon ücsörgő fiatal, hogy ne bántsa tovább a nőt. A férfi erre kést rántott és szúrt.

A nyilvánosságra került felvételen az látszik, hogy a hasba szúrt sértett segítséget kér a közeli dohánybolt biztonsági őrétől.

A csatornának a gyanúsított is nyilatkozni akart a bíróságon, ám ezt a rendőrök akkor nem engedték.

A Debreceni Törvényszék szóvivője arról tájékoztatta a csatornát, hogy a gyanúsított többszörös visszaesőnek minősül és a korábbi büntetéseit is erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt szabták ki rá.

Képünkön a debreceni késelés közelében lévő dohánybolt kamerafelvétele, amin az elkövető és élettársa is láthatók, nem sokkal a bűncselekmények elkövetése előtt. Forrás: RTL

Hozzászólások