Közel 13 ezren töltötték ki egy nap alatt a Közhangon a közmédia jövőjéről szóló felmérést

Az első napokban a rendszer finomhangolása zajlik.

  • HVG

A Közhang indulásának első napján mintegy 36 ezer látogató érkezett az oldalra, közülük 12 600-an fejezték be a közmédiáról szóló társadalmi egyeztetés első fejezetét – közölte a Telex érdeklődésére a Közhang csapata (nem a Tisza Párt, ahogyan cikkünkben korábban írtuk).

Megjegyezték, az adatokból az olvasható ki, hogy az oldalra látogatók mintegy 35 százaléka időt is szánt a felmérés kitöltésére. Mint írták, nemcsak önmagában a kattintások vagy regisztrációk számát tekintik sikerességi mutatónak, hanem azt is, hogy az oldalra érkezők mekkora része vesz részt érdemben a folyamatban.

Közölték: az első napokat tudatosan a rendszer finomhangolására is használják. Az induláskor az e-mailes belépésnél technikai fennakadások voltak, ezt javították, és folyamatosan dolgozzák fel a felhasználói visszajelzéseket, majd ezek alapján is fejlesztik a platformot.

Kiemelték: a Közhang építése csak most kezdődött el, erre nem egynapos kampányként tekintenek, hanem egy hosszú távú részvételi infrastruktúraként. A mostani társadalmi egyeztetés lezárását a közmédia új vezetőinek kinevezéséhez szeretnék időzíteni, hogy a résztvevők véleménye már a megújuló közmédia előtt is rendelkezésre álljon.

Mint arról beszámoltunk, hétfőn élesítették a Közhangot, a Tisza-kormánynak a társadalmi egyeztetés céljára létrehozott online platformját, amelyet Radnai Márk, a Működő és Emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos koordinál.

Elsőként a közmédia jövőjéről lehet véleményt nyilvánítani, de a témát tíz fejezetre bontották, vagyis hetente újabb fejezetet nyitnak meg. A későbbi fejezetekben szó lesz

  • a közszolgálatiságról,
  • a tartalom arányosságáról,
  • a különböző generációk igényeiről,
  • a külhoni magyarságról és a kisebbségek helyzetéről,
  • a mesterséges intelligenciáról,
  • a kulturális és tudományos tartalmak sorsáról,
  • a digitális hozzáférésről,
  • valamint a hitelesség és függetlenség fogalmairól is.

A Közhang működésével kapcsolatba nemcsak adatvédelmi kérdések merülnek fel, hanem az is, hogy hogyan keretezi majd a platform a világnézetileg megosztóbb témákat, erről az alábbi cikkben írtunk részletesen:

https://hvg.hu/itthon/20260831_kozhang-radnai-mark-tarsadalmi-egyeztetes-kozmedia-tisza-kormany

Nyitókép: A közmédia Kunigunda útjai székháza 2026. július 7-én – Fotó: HVG / Fazekas István

Hozzászólások