Megdőlt a fővárosi melegrekord hétfőn, majd jöttek a villámok

Éjszaka átvonult a hidegfront Magyarország felett, napközben akár 32 fok is lehet.

  • HVG

A HungaroMet szerint hétfőn délután megdőlt a fővárosi melegrekord, ugyanis Újpesten 35,8 fokig emelkedett a hőmérséklet. Az előző csúcs 35,6 fok volt, amit szintén itt mérték, csak 2015-ben.

Éjjel viszont hidegfront vonult át az ország felett, és Nyugaton, illetve a Tiszántúl középső területein területi átlagban is jelentősebb mennyiségű csapadák hullott, a záporok, zivatarok pedig jelentős villámlással jártak, írja az Időkép.

Kedd reggelre már szinte mindenütt megszűnt a csapadék, a felhőzet is jelentősen csökkent, és ugyan napközben napos, általában csapadékmentes időre számíthatunk, de egy-egy jelentéktelen zápor főként a nyugati és északkeleti határvidéken nem kizárt, az északnyugati szelet pedig élénk, néhol átmenetileg erős széllökések is kísérhetik. A csúcshőmérséklet 27 és 32 fok között alakul.

Nyitókép: Időkép

Hozzászólások