Bóka János szerint koncepciós eljárás zajlik Hankó Balázs ellen

A Fidesz frakcióvezetője korábban is védelmébe vette az NKA-botrányban érintett exminisztert.

  • HVG

Kedd délután a legfőbb ügyész kezdeményezte a fideszes Hankó Balázs egykori miniszter, a KDNP-s Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter, valamint a tiszás Magyar Péter miniszterelnök mentelmi jogának felfüggesztését.

Hankó ügyében az ügyészség tájékoztatása szerint a nyomozás adatai alapján megalapozottan feltehető, hogy jogszabályellenesen használták fel a Nemzeti Kulturális Alap támogatási pénzeit, ezért pedig a korábbi kultúráért és innovációért felelő miniszter lehet felelős.

Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője a közlemény megjelenése után, Facebookon tett közzé egy videót, amiben azt állítja, koncepciós eljárás zajlik Hankó Balázs ellen.

Bóka nemrég az ATV Egyenes beszéd című műsorának volt a vendége, amiben az NKA-ügyről, és abban Hankó szerepéről azt mondta, „az ügyet részleteiben nem ismerem, ami az én pozíciómból látszik, az az, hogy, ugye, sorra eljárások indulnak olyan személyek ellen, akik kiálltak a Fidesz–KDNP és a politikai közösségünk mellett.”

Annak ellenére, hogy Bóka elmondása szerint nem ismeri az esetet, még ebben a műsorban azt mondta, szerinte nincs félnivalója Hankónak, és úgy gondolja, „politikai boszorkányüldözés zajlik az esetében”.

A mostani megszólalásával Bóka megismételte a Fidesz-frakció álláspontját, miszerint úgy gondolják, jogtalanul támadják Hankó Balázst.

Az NKA-botrányt, amiben Hankó érintett, Molnár Áron színész-aktivista robbantotta ki, amikor áprilisban bemutatta, hogy a szervezet milliárdokkal támogatta a Fidesz holdudvarához tartozó alkotókat és szervezeteket azzal a céllal, hogy ez a választási érdekeit szolgálja. Kapott pénzt Tóth Gabi és cége, Pataky Attila és együttese, Fásy Ádám családi vállalkozása, és Mága Zoltán köre is.

A NAV-nál május óta folyamatban lévő eljárásban Hankó Balázs volt miniszter több kollégáját június 23-án őrizetbe vették, majd letartóztatták. Az ügynek eddig több gyanúsítottja is van, köztük Bús Balázs, az NKA volt alelnöke, Ughy Attila volt fideszes képviselő és Hankó egykori kabinetfőnöke is.

NYITÓKÉP: HVG / Cabrera Martin

Hozzászólások