A bíróság egy hónapra elrendelte két gyanúsított letartóztatását az erzsébetvárosi emberölés ügyében – közölte a Fővárosi Törvényszék. Az egyik gyanúsítottal szemben emberölés bűntette, társával szemben pedig súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárás.
Múlt szombatra virradó éjjel két férfi egy 36 éves férfit bántalmazott a VII. kerületi Akácfa utcában. A dulakodás során egyikük megszúrta a sértettet, aki a mentők szakszerű ellátása ellenére a helyszínen meghalt. A rendőrség elfogta és őrizetbe vette a támadókat, egyiküket emberölés bűntette, társát súlyos testi sértés kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként. (A rendőrség elfogott korábban egy olyan gyanúsítottat, akiről kiderült, nincs köze az ügyhöz, ezért nem sokkal később el is engedték őt.)
A Fővárosi Főügyészség a gyanúsítottak személyi körülményeire, korábbi és jelenleg folyamatban lévő eljárásokra, valamint az elkövetés eszközének elrejtésére figyelemmel indítványozta a letartóztatást.
Az eljárás jelenlegi szakaszában a bíróságban nem merült fel kétely a bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanújával kapcsolatban.
A bíróság a rendelkezésre álló iratok alapján úgy látta, indokolt a legsúlyosabb kényszerintézkedés alkalmazása, vagyis a letartóztatás, mégpedig a gyanúsítottaknak az elkövetés és az elfogás közötti időben tanúsított magatartása, a bűncselekmény elkövetéséhez használt dísztőr és a viselt ruházat elrejtése miatt, valamint amiatt, hogy megpróbáltak elbújni. Ezt erősítik rendezetlen személyi és lakhatási körülményeik is.
A nyomozás eddigi adatai alapján a gyanúsítottak további személyeket is bevontak a bűncselekmény elkövetése után a dísztőr és a ruházat elrejtésébe, ezért fennáll a személyi bizonyítékok befolyásolásának veszélye is.
A gyanúsítottak többszörösen büntetett előéletűek, ugyanakkor az iratokból megállapítható, hogy a korábbi elítélések és a párhuzamos eljárásokból fakadó fenyegetettség eddig sem jelentettek számukra semmilyen visszatartó erőt a bűnismétléssel kapcsolatban.
Az is felmerült ráadásul, hogy a gyanúsítottak kábítószert fogyaszthattak. A szerhasználó életvitel a bűnismétlés veszélyét fokozó körülmény, amely egyrészt önmagában is bűncselekmény, másrészt a terhelt magatartását kiszámíthatatlanná teszi – írta a Fővárosi Törvényszék.
Az emberöléssel gyanúsított terhelt és védője tudomásul vette a döntést, ezért az végleges. A súlyos testi sértés kísérletével gyanúsított terhelt és védője fellebbeztek a végzés ellen, ezért a rá vonatkozó döntés nem végleges, másodfokon a Fővárosi Törvényszék hoz határozatot.
https://hvg.hu/itthon/20260919_elfogtak-az-erzsebetvarosi-gyilkossag-egyik-feltetelezett-elkovetojet
Nyitókép: AFP