A XII. kerületi képviselő-testület feloszlatásáról nyújtott be javaslatot Visi Piroska a testület október 22-i ülésére. A képviselő erről szóló posztjában azt írta, a lépés nem volt könnyű, mert „2024-ben a kerület egyértelműen a változásra szavazott”, de úgy látja, két év után nem úgy működik az önkormányzat, ahogy azt a hegyvidéki lakosok elvárják.
https://www.facebook.com/visipiroska/posts/pfbid02yd36zcgzY6r2WGyz8XSCa5sYfT6WuajE2TpeeSNzuUnunNxbP8EhVspyHZcxneJ1l
Visi szerint ebben a helyzetben az a legtisztességesebb, ha időközi választáson a helyiek „olyan polgármestert választhatnak, aki képes végrehajtani a hegyvidékiek által elvárt változásokat, és működtetni a kerületet”. Ugyanakkor kiemelte, a feloszlás nem jelentene leállást, az új testület felállásáig az önkormányzat és intézményei zavartalanul működnének.
Indoklásában a képviselő azt írta, Kovács Gergely polgármester érdemi kísérletet sem tett arra, hogy együttműködést alakítson ki a pártok között, nincs meg a többsége a testületben, és alpolgármester sincs. Visi kevesli a megvalósult fejlesztéseket, felújításokat is, aggódik amiatt, hogy nem sikerül majd elfogadni a jövő évi költségvetést. Kitért arra is, hogy „fontos ügyekben a képviselők nem kapnak megfelelő tájékoztatást, egy személyben születnek döntések”.
Visi a 2024-es önkormányzati választásokkor eleinte polgármesterjelölt lett volna, de végül a vitában alulmaradt. A Kutyapárt támogatásával egyéniben szerzett mandátumot, azóta viszont Kovács Gergely egyik leghangosabb kritikusa lett – akárcsak a júliusban lemondott Vadász Gábor volt alpolgármester.
A feloszláshoz név szerinti szavazáson legalább 10 képviselő igen szavazata kell, a 18 tagú testületben – Kovácsot és Visit nem számítva – nyolc kutyapárti, négy fideszes, két momentumos, egy független és egy baloldali pártszövetség által támogatott képviselő ül.
Nyitókép: HVG / Szondy Dalma.