Tarlós István: Senki nem tudja, mekkora felelőssége volt Orbán Viktornak a korrupcióban

A volt főpolgármester szerint a Fideszben a szervilitás olykor felülírta a szakmaiságot, Orbán visszatérésének esélye „jelenleg nem látszik”.

  • HVG

A Fidesz választási vereségének okairól is beszélt Tarlós István korábbi főpolgármester a 24.hu-nak adott interjúban. Úgy gondolja, „volt egyfajta felfokozott elégedetlenség a Fidesszel és a miniszterelnökkel szemben is”, de ezeknek csak egy része volt megalapozott.

„Szinte minden téren túlzott önbizalom jellemezte a Fideszt, ami megbosszulta magát. Nem légből kapott észrevétel, hogy a szervilitás olykor felülírta a szakmaiságot” – mondta Tarlós, hozzátéve, tagadhatatlan, hogy működő, szervezett államot hagytak maguk után.

Úgy érzi, még korai lenne véleményt mondani a Tisza-kormányról, de sok ideig nem élvezhetik Magyar Péterék a társadalom türelmét, mert „annak az eufóriája, hogy megbuktatták azokat, akikre haragudtak, egy darabig kitart”, de komoly eredmények híján egy évnél biztosan nem tovább.

A volt városvezető szerint az oktatás és az egészségügy terén fel kellett volna mutatnia a Fidesznek jelentősebb eredményeket, ide kellett volna több forrást csoportosítani.

„Azt nem tudom megállapítani, hogy mennyire volt kiterjedt a korrupció. Azt kár lenne titkolni, hogy bizonyos körben voltak olyan mértékű meggazdagodások, amelyek aránytalanságuknál fogva magyarázhatatlanok, hiszen boldog-boldogtalan emlegette már” – mondta a bukás másik fontos okáról. Megjegyezte, mesés meggazdagodásra nem egy példa volt, de valószínűleg kevesebb, mint ami elhíresült.

„Aki azt mondja, hogy konkrétan Orbán Viktor tett zsebre ennyi pénzt, a többi pedig csak kirakatember, az hülyeséget gondol vagy rosszindulatú” – állítja Tarlós, de szerinte senki sem tudja, hogy pontosan mi és miért történt. „Ami tudható, hogy volt egy viszonylag szűk kör, amely aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz. Hogy a valóságban milyen és mekkora Orbán Viktor felelőssége ebben, az tényszerűen ismeretlen” – tette hozzá.

Tarlós azt gondolja, Orbán esetében „túl nagy valószínűsége a miniszterelnöki hatalomba való visszatérésnek jelenleg nem látszik”. Hibái közé sorolta a hatalom túlzott központosítását, illetve a Fidesz kommunikációs stílusát, utóbbival kapcsolatban a párt fővárosi frakciója esetén is vannak észrevételei. „A mostani viselkedésük a vesztesek megszokott reakciója, ezen nem lehet csodálkozni. A kudarc feletti fájdalom és a tehetetlenség mindenkiből kivált valamiféle dacot” – jegyezte meg.

Szóba került az is, hogy a fővárosi parkolás ügyében megállapodott a kormány és a városvezetés a központosításról. Erről Tarlós elmondta, korábban ezt ő is javasolta, mert egyrészt jó lenne a egységes szabályozás, másrészt „a közlekedésből származó bevételeknek az amúgy is forráshiányos BKV-nál lenne a helye, vagy a fővárosi szintű projektekben”. Megjegyezte, hogy ebben támogatja Karácsony Gergelyt.

Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd.

Hozzászólások