Első munkanapja előtt visszalépett az egyik tankerületi vezető

Balogh Tamás László gyorsan kicsekkolt, egyelőre nem tudni, miért.

  • HVG

November 5-én, pénteken lépett vissza pozíciójából az Észak-Budapesti Tankerületi Központ nemrég kinevezett vezetője, Balogh Tamás László – éppen aznap, amikor megkezdte volna első munkanapját – írja a 444.

A lap kérdésére az Oktatási és Gyermekvédelmi Minisztérium azt válaszolta, hogy Balogh valóban visszalépett a pályázati eredmények kihirdetése után, helyét ideiglenesen a szakmai vezető veszi át. A Klebelsberg Központ új pályázatot ír ki erre a pozícióra és várhatóan már november 11-én megjelenik az új kiírás – tette hozzá a minisztérium.

A portál a visszalépés okáról is érdeklődött, erre a kérdésre azonban nem kapott választ.

Balogh Tamás László közgazdász, matematikatanár, aki leginkább a Medve Matek (A Matematika Összeköt Egyesület) főszervezőjeként és vezetőjeként ismert – írják róla.

Lannert Judit oktatási miniszter a napokban jelentette be, hogy a 60 tankerületi központból 55 élére kért fel és nevezett ki új vezetőt, öt tankerületben pedig új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ. Az újonnan kinevezett vezetők megbízatása 5 évre szól. A pályázati eljárást a Kelet-Pesti, a Kiskőrösi, a Pápai, a Szekszárdi és a Szombathelyi Tankerületi Központok esetében azonban meg kell ismételni.

Hozzászólások