Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A Tesco jogellenesen járt el, amikor rendkívüli felmondással szerdán megszüntette a Ligához tartozó Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete elnökének és egyik tisztségviselőjének munkaviszonyát - mondta Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke Budapesten. A Tesco szerint viszont a cég jogszerűen járt el a két szakszervezeti vezető elbocsátásakor, akik az áruház szerint etikátlanul, tisztességtelenül viselkedtek - áll a cég MTI-hez eljuttatott közleményében.
A munkáltató azzal indokolta a rendkívüli felmondást, hogy megszegték a jóhiszeműség és a tisztesség követelményét akkor, amikor egy munkahelyi balesetet szenvedett dolgozót felvilágosítottak jogairól, a kártérítési igény lehetőségéről - mondta az ügy részleteiről Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. Gaskó István kifejtette, hogy a Munka törvénykönyve alapján szakszervezeti tisztségviselő rendkívüli munkaköri felmondása esetén a munkáltatónak tájékoztatni kell az érdekképviseletben felettes vezetőt, ez esetben a Ligát. A Tesco nem tartotta be ezt a jogszabályt, mert nem kaptak tájékoztatást, és amikor erre az áruházlánc humánvezetőjének figyelmét felhívták, azt a választ kapták, hogy a törvénysértésről tudnak, de ez nem akadályozza az intézkedést - mondta Gaskó. A Liga elnöke szerint a Tesco bosszúhadjáratot folytat a szakszervezet ellen, mert az több esetben is sikeresen lépett fel a bíróságon a munkavállalók érdekében.
A Tesco-Global Áruházak Zrt. csütörtökön rendkívüli felmondással szüntette meg két alkalmazott munkaviszonyát. A cég szerint Bubenkó Csaba és Ivony László, akik a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) vezetői tisztségét is betöltik, a Tesco egy súlyos balesetet szenvedett munkavállalójára és annak családtagjaira etikátlan és tisztességtelen módon igyekeztek nyomást gyakorolni. A Tesco közleményében leszögezi: Bubenkó Csaba és Ivony László olyan súlyos jogsértést követtek el, amely megakadályozza munkaviszonyuk további fenntartását. Az áruházlánc szerint ugyanis a súlyos balesetet szenvedett munkavállalót személyesen is és családtagjain keresztül is arra próbálták rávenni, hogy a balesete lényeges körülményével kapcsolatban úgy nyilatkozzon, hogy a munkáltatóval szemben minél nagyobb haszonra tehessen szert. Magatartásukkal és eljárásukkal megszegték a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeit a Tesco szerint. Az elbocsátás módja ilyen esetekben minden munkavállalóval azonos, törvényileg meghatározott, az alkalmazottak által betöltött társadalmi tisztségtől független - hangsúlyozzák.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.