Vereckei Csaba megyei rendőrfőkapitány a kazincbarcikai Don Bosco Általános Iskola, Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégiumban tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta: az ösztöndíjra és egyéb juttatásokra eddig azok jelentkezhettek, akik a középiskola utolsó három évfolyamának valamelyikén - évismétlés nélkül - tanultak. Az új kiírás a középfokú oktatási intézmények bármely évfolyamán tanuló, roma származású fiatalok számára elérhetővé teszi a programot, így a nappali tagozatos, első évfolyamra járók is jelentkezhetnek.
A támogatást a megyei rendőr-főkapitányság biztosítja saját költségvetése terhére a középiskolában folytatott tanulmányok hátralévő idejére. A pályázaton nyertes tanulóval kötött tanulmányi szerződés tartalmazza a felek jogait és kötelezettségeit, illetve a szülő (törvényes képviselő) írásbeli hozzájárulását. A program célja, hogy szélesítsék a hivatásos állomány utánpótlási bázisát, illetve ösztönözzék a középiskola nappali tagozatán tanuló, cigány származású fiatalokat tanulmányaik eredményes befejezésére, emellett a rendőri pálya választására.
A jelentkezőknek meg kell felelniük a fizikai, pszichikai alkalmasságukat érintő vizsgálatokon, továbbá életvitelüknek olyannak kell lennie, hogy az ne veszélyeztesse a későbbi szolgálat törvényes ellátását.
A megyei rendőr-főkapitányság a hátrányos helyzetű, cigány származású középiskolások rendőrré válásának támogatására - kísérleti jelleggel - 1996-ban írt ki először pályázatot, ennek során 8 tanulóval jött létre támogatási szerződés. Azóta a megye 15 különböző szakközépiskolájából összesen 27 diákkal kötöttek szerződést. A támogatási rendszer segítségével öten kerültek a rendőrség állományába, s jelenleg három ösztöndíjas a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola hallgatója.
Ösztöndíjpályázatot hirdetett roma tanulóknak a borsodi rendőrség
Idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát cigány származású középiskolások számára a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, az első körben 11, a második szakaszban 14 tanuló jelentkezhet a programra.
Magyar Péter: A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Épp a félidős választás előtti nap emelkednek csúcsra az üzemanyagárak az USA-ban
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
Christina Applegate félrediagnosztizálása megrendítő, de nem egyedi eset
Nem hisz a független újságírásban, mégis a Független Közmédia Testületbe jelölte a Fidesz Császár Attilát
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
Óriási tülekedést hoztak a lakáspiacon az Otthon Start végnapjai
Kapitány: Nem dolgoztunk a rezsicsökkentés átalakításán
Új politikai erő alapjait tette le Fekete-Győr András, miután kilépett a Momentumból
Zelenszkij: októberben rekord veszteséget szenvedett el az orosz hadsereg, volt olyan nap, amikor 2250 főt vesztettek
Sky News: Az orosz hadsereg az oleski tűzszünetet kihasználva fegyvereket csempészett be a területre
Békülőben Irán és Katar, esik az olaj ára
Belekötöttek Zugló polgármesterébe az Örs vezér téren, betemetné az aluljárót
Tao: Kormányzati jóváhagyás kellett minden 300 millió forint feletti programra
Nő a fiatal rákbetegek száma, nem találják a tettest
A kutatók beazonosítottak több kockázati tényezőt is, de még keresik azt az okot, ami mindezt megmagyarázza.