Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Továbbra is rendületlenül bízunk a tűzoltókban, postásokban, tanítókban, ám az újságírókban és a politikusokban annál kevésbé – derül ki a GfK Csoport tavaszi felméréséből. Mi a helyzet az ügyvédekkel, bankárokkal, köztisztviselőkkel?
Magyarországon továbbra is kiemelkedően magas a bizalom a tűzoltók iránt (a megkérdezettek 97 százaléka véli így), őket követik a postások, majd a tanítók, tanárok. Az orvosok a negyedik, a katonák pedig az ötödik helyen állnak a listán, csakúgy, mint tavaly - derül ki a GfK Csoport 2010-es Bizalom Index felméréséből.
A piackutatókban a lakosság 79 százaléka bízik, övék a lista 6. helye. (Hazai megítélésük jóval kedvezőbb, mint a felmérésben részt vett többi országban.) A környezetvédő szervezetek, rendőrök és a bírák megőrizték helyüket az első tízben. A jótékonysági szervezetek képviselői a lista 10. helyére ugrottak a tavalyi 14. helyről, a válaszadók 57 százaléka szavazott bizalmat nekik.
A marketingszakemberek - két helyet javítva - a 11. helyre kerültek, míg az ügyvédek, köztisztviselők, önkormányzati képviselők 2-2 hellyel estek vissza a listán, annak ellenére, hogy megítélésük abszolút értékben alig változott. A papok esetében ugyanez a helyzet, a lista 14. helyén állnak, a megkérdezettek 50 százaléka bízik bennük. Noha Magyarországon a katolikus egyházzal kapcsolatban kirobbant botrányok hatása nem befolyásolta a bizalmi index alakulását, az egyházi elöljárók iránti bizalom mértéke nemzetközi szinten még így is magasabb, mint hazánkban. A lista 15. helyén a szakszervezetek állnak, a 16. helyen pedig a bankárok. A vállalatvezetőkben a lakosság 43 százaléka, a reklámszakemberekben viszont már csak egyharmada bízik. A 20-as lista végén az újságírók állnak, tízből három ember bízik bennük, míg a politikusoknak tízből csak egy ember szavazott bizalmat.
A Wall Street Journal Europe megbízásából készült 2010-es Bizalom Index felmérésnek az volt a célja, hogy a megkérdezettek húsz szakma képviselőit rangsorolják aszerint, hogy mennyire bíznak munkájukban, szakértelmükben. A felmérés során 15 európai országban, valamint az Egyesült Államokban, Brazíliában, Kolumbiában és Indiában összesen 18 800 embert kérdeztek meg a GfK Csoport kutatói a 2010. február-március időszakban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Volt idő, amikor Orbán Viktor a nyugati szövetségeseivel tartott, és segédkezett Szlobodan Milosevics diktatúrájának megbuktatásában. Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”
Megfeledkeztek a felsőoktatásról.