szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy fiatal nő kiugrott a Foxconn elektronikai vállalat egyik észak-kínai üzemének negyedik emeletéről és szörnyethalt - jelentette a kínai média csütörtökön.

Li Zsung-jing a vállalat Sanhszi tartomány székhelyén lévő gyárában dolgozott, és még szerdán helyi idő szerint reggel 7 órakor vetette magát a mélybe - közölte a rendőrség. A nő búcsúleveléből az derül ki, hogy szerelmi kapcsolatának megromlása miatt követte el a tettét. Hozzátartozói kérték a boncolását.

A Foxconn Technology Group a világ legnagyobb számítógép-alkatrészeket gyártó vállalata, amely elektronikai termékeket szerel össze mások mellett az Apple, a Sony, a Motorola és a Nokia számára. A cég tavaly hosszú ideig volt a figyelem középpontjában, mivel öngyilkossági hullám indult el gyáraiban. Akkor a tajvani tulajdonú cég vezetését az a vád érte, hogy a legalább 11 ember haláláért a rossz munkakörülmények, a monoton tevékenység, a nagy nyomás és az alacsony fizetés a felelős.

A vállalat vezetése a tavalyi eseteket követően először harminc, majd hetven százalékos fizetésemelést jelentett be és látványosan javított a munkakörülményeken. "Dühöngőket" hoztak létre, a felvételt pszichológiai teszt elvégzéséhez kötötték, az épületek köré pedig hálókat feszíttettek ki. Mindeközben azt hangoztatták, hogy nem a munkakörülmények a felelősek a sorozatban elkövetett öngyilkosságokért. 

A vállalatnak jelenleg 1,2 millió alkalmazottja van.

Ezt üzente Magyar Péter a határkerítés mellől

Ezt üzente Magyar Péter a határkerítés mellől

Elképesztő Lanciába botlottunk, körbefotóztuk a szuperritka közúti szörnyeteget

Elképesztő Lanciába botlottunk, körbefotóztuk a szuperritka közúti szörnyeteget

Hogyan lett az Anora az idei Oscar meglepetése?

Hogyan lett az Anora az idei Oscar meglepetése?

Mártha Imre: Amit Tóni kreált rólam, azt ezerszeres szorzóval tette

Mártha Imre: Amit Tóni kreált rólam, azt ezerszeres szorzóval tette