A 15-24 éves foglalkoztatottak egyébként is alacsony létszáma 211 ezerre csökkent, a foglalkoztatási rátájuk pedig 0,4 százalékponttal, 18,2 százalékra mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest. Nőtt viszont a legjobb munkavállalási korú 25-54 éves, illetve az idősebb 55-64 éves foglalkoztatottak száma és aránya. Ezzel korcsoporton belüli rátájuk 1,9, illetve 1,5 százalékpontos javulást mutatva, 75,2 százalékra, illetve 37,6 százalékra emelkedett.
Egyre rosszabb a fiatal pályakezdők foglalkoztatottsága
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerint idén május-júliusban 3 millió 908 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 76 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A foglalkoztatottak létszáma ezzel elérte a válság előtti szintet, a nők foglalkoztatási mutatói pedig nagyobb mértékben javultak.
Levélben kért bocsánatot Magyar Pétertől a férfi, aki borral öntötte le Szekszárdon
Magyar Péter és Nagy Ervin úgy érzik, a Tisza Ricsi nevű furgonjának a Közlekedési Múzeumban a helye
Nógrádi László: Megfigyelt voltam, nem pedig megfigyelő
A volt KDNP-alelnök levéltári iratokkal bizonyítja, hogy nem volt besúgó az államszocializmus alatt, éppen ellenkezőleg.