EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Az új Munka Törvénykönyve még hatályba lépése után is felvet gyakorlati kérdéseket, abban azonban már most konszenzus van, hogy könnyű megtalálni a kiskapukat az új szabályozásban – derült ki a CompLex Kiadó Rodin Felnőttképzési Üzletága által szervezett IX. Magyar Munkajogi Konferencián, amiről a Piac&Profit számolt be.
Visegrádon megrendezett eseményen Magyarország ismert szakemberei, bírók és jogászok vitatták meg az új szabályozás által felvetett gyakorlati kérdéseket, a lehetséges kockázatokat és azt, hogy mennyiben illeszkedik az új törvény az Európa más országaiban tapasztalható trendekhez.
Érdekes kérdésként merült fel a felmondási tilalomban történt változás. Eszerint ide tartozik a várandósság, a szülési szabadság (örökbefogadásnál is), a gyermek gondozása alatti fizetés nélküli szabadság, a tényleges önkéntes tartalékos szolgálat, valamint a „nő jogszabály szerinti emberi reprodukciós eljárásával összefüggő kezelése”.
A felek a munkaszerződésben legfeljebb egy éves felmondási tilalomról is megállapodhatnak. A tilalomtól pedig még közös megegyezéssel sem lehet eltérni. A felmondási tilalom annak közlésétől számít az új Mt. szerint. A tilalmon belül kiemelten fontos kérdésként merült fel a védett kor, amely kapcsán mindenki egyetértett abban, hogy a szabályozás alapján csak a korábban betöltött munkakörhöz szükséges képességeknek megfelelő állást kell felajánlani, tehát alacsonyabb pozíciót nem. A bérezésről azonban nem ír elő semmit az új Mt.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.