szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kedden jelentette be az Apple termékeket is gyártó tajvani tulajdonban lévő cég, hogy találtak kiskorú munkásokat a kínai gyárban - jelentette a jobs.aol.com. Kínában elvileg 16 éves kor alatt tilos dolgoztatni.

Szeptemberben még tagadta a Foxconn, hogy gyerekek is dolgoznak a kínai gyárban, de a sok panasz miatt indított vizsgálatuk során megállapították, hogy találtak 14 éves, gyakornokként dolgozó munkásokat a gyárban. A vállalat állítólag azonnali hatállyal intézkedett, hogy a gyerekek visszakerüljenek az iskolába.

A keddi nyilatkozatban elismerte a cég a hibáját, és bocsánatot kértek. Bejelentették, hogy kivizsgálják, hogyan kerülhettek a gyerekek a gyárba, és a felelőst azonnali hatállyal ki fogják rúgni.

A Foxconn Kína egyik legnagyobb munkáltatója, országszerte mintegy 1,2 millió főt alkalmaznak.

Tűz okozta füstben halt meg egy férfi Hortobágy-Szászteleken

Tűz okozta füstben halt meg egy férfi Hortobágy-Szászteleken

Azért beszélnek a rákról, hogy megtörjék a betegséggel kapcsolatos számtalan tabut

Azért beszélnek a rákról, hogy megtörjék a betegséggel kapcsolatos számtalan tabut

Az eddigi legkisebb aszteroida találta el a Földet

Az eddigi legkisebb aszteroida találta el a Földet

Magyarország balkáni missziójáról is tárgyalnak ma a képviselők

Magyarország balkáni missziójáról is tárgyalnak ma a képviselők