MTVA-létszámleépítés: itt a hivatalos bejelentés

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hivatalosan is bejelentette a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó szándékát a telephelyi illetékes munkaügyi központoknak és az üzemi tanácsi rendszer szereplőinek - közölte az MTVA sajtóirodája pénteken.

  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI
MTVA-létszámleépítés: itt a hivatalos bejelentés

Az MTVA vezetősége az október 24-én tartott találkozókon előzetesen tájékoztatta a Központi Üzemi Tanács vezetőségét és az MTVA-ban működő szakszervezeteket a csoportos létszámleépítéssel kapcsolatos terveiről. Ez a folyamat a hivatalos bejelentéssel pénteken indult el - olvasható a közleményben.

Hozzátették, hogy emellett a szakszervezetek is tájékoztatást kapnak a tervezett intézkedésről. A csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó, a Munka Törvénykönyvében foglalt szabályok szerint a leépítésről szóló konzultációsorozat a legkorábban november 16-án kezdődhet meg - olvasható az MTVA közleményében.

Az MTVA mostani közleményében nem szerepel, hány dolgozót érinthet a csoportos létszámleépítés. A Nol.hu október végén azt írta, hogy az MTVA 250-260 dolgozójától válik meg és a hivatalos bejelentés november első felében várható. 

A portál akkor hozzátette, hogy a hírügynökségi dolgozók már megkapták az értesítést a csoportos leépítésről. Az MTVA akkor még nem közölte pontosan, hogy a televíziós, a rádiós és a hírügynökségi területről hány embert akar elbocsátani.

Ez lesz a harmadik csoportos leépítés az összevont közmédiában. 2011 nyarán és őszén hozzávetőleg 900 embert bocsátottak el, így jelenleg 2300-an dolgoznak az MTVA-nál.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.