Hősünk ezek után már fokozott óvatossággal folytatja felderítő útját. Mielőtt benyitna a következő ajtón, eléggé el nem ítélhető módon, beles a kulcslyukon. Ezzel egy igen furcsa beszélgetésnek lesz szem és fültanúja, ami Anette és egy gyanúsan csavargó külsejű egyén között zajlik...
Az ön érdeke, kisasszony, hogy eljöjjön. Megnyugtatom, hogy senki sem akarja bántani... Szóval, nem felejti el? Toulon, Texas vendéglő... És az apjának egy szót se!
Hm! Ez érdekes.
A borízű hang tulajdonosa az ablakhoz megy, és mintha ez lenne a legtermészetesebb módja a távozásnak, kilép a párkányra és eltűnik.
Iván elhatározza, hogy nem lesz fogadatlan prókátor, és nem említi meg a hallgatódzást sem. Aztán benyit az ajtón...
...Maga az...?! Hogy jött idáig...?
A lépcsőn... drága. Azért jöttem, hogy elmondjam... Az éjjel megkértem a kezét, és édesapja beleegyezését adta házasságunkhoz.
Ez... igaz?
Annyira, hogy most megcsókolom.
Mondja meg, kérem, annak az úrnak, hogy bízhat bennem, ott leszek. De... miféle veszély fenyegeti az apámat? Nem értem...
23. oldal
© Képes Kiadó
Súgó: Ha az egeret a szöveg fölé húzza, megjelenik a szöveg nagyítása