Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Vietnami beruházások magyar vállalkozóknak

Számos vietnami beruházás kivitelezését végezhetik magyar vállalkozások egy tavaly megkötött, és egy még tárgyalás alatt álló, Magyarország által kínált kötött segélyhitelkeretnek, valamint a február elején az ázsiai országban járt magyar környezetvédelmi delegáció tárgyalásainak köszönhetően.

  • unknown unknown
  • +${remainingCount} szerző
Vietnami beruházások magyar vállalkozóknak

Bodnár Zoltán, a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) vezérigazgatója elmondta,  a kötött hitelsegélyek segítségével összekapcsolható az Európai Unió elvárása a fejlődő országok segítésére vonatkozóan, valamint a magyar vállalkozások külföldi piacszerzése. A vezérigazgató, aki a február 4-7. között Vietnamban tárgyaló magyar környezetvédelmi delegáció tagja volt, hozzátette: a szerződések kötöttsége abban rejlik, hogy a támogatott beruházás legalább 50 százalékának magyar eredetűnek kell lennie.
 
A tavaly májusban, Sólyom László köztársasági elnök látogatása idején aláírt 35 millió eurós kötött segélyhitel-szerződés értelmében egy népesség-nyilvántartási rendszer, valamint két kommunális ivóvíztisztító-berendezés kiépítésére kerül sor - ismertette a szakember. A két ország képviselőinek ázsiai tárgyalásán a magyar delegációt vezető Oláh Lajos környezetvédelmi és vízügyi államtitkár az MTI-nek telefonon korábban elmondta: a két ország között egy második segélyhitel-megállapodás is körvonalazódik. Ennek értelmében elsősorban egészségügyi beruházások (egyebek mellett kórháztervezés, -építés, és -felszerelés), valamint környezetvédelmi fejlesztések (például szennyvíztisztítás és veszélyeshulladék-kezelés) valósulhatnak meg magyar közreműködéssel.
 
A politikus kiemelte: Vietnam kedvező gazdasági célpont a magyar vállalatok számára, mivel az országban 3500 magyarul kiválóan beszélő értelmiségi él, magas rangú pozíciókat betöltve, van közöttük miniszter-helyettes, bankelnök. Oláh szólt arról is, hogy a segélyhitelen kívül más, főként környezetvédelmi és kutatás-fejlesztési területeken is sikerült konkrét megállapodásokat tető alá hozni a vietnami vezetőkkel. A vietnami környezetvédelmi minisztérium kifejezett kérelmére, magyar cégek kezdhetik el a termálvízkivétel technológiájának kidolgozását az ázsiai országban. Szintén magyar társaságok vehetnek részt a főváros számos infrastrukturális fejlesztésében, illetve más ökoturisztikai és környezeti nevelési programokban – részletezte a zöldtárca államtitkára.
 
A környezetvédelmi delegáció tárgyalásainak köszönhetően a magyar társaságok lépéselőnybe kerülhetnek a további vietnami beruházásoknál is. Bodnár hangsúlyozta, hogy a hitelsegély nem vissza nem térítendő adomány. A magyar költségvetés csupán az Eximbank által - a segélykeret finanszírozására - felvett magas piaci hitel és a kedvezményes segélyhitel közötti kamatrést, valamint a biztosítási költségeket állja. A támogatott országnak az igénybe vett hitelkeret teljes részét vissza kell fizetnie, a szerződésben meghatározott kamatokkal.
 
A hitelintézet vezetője az eljárások általános menetét ismertetve elmondta: a keretmegállapodás után az Eximbank csak abban az esetben köt kereskedelmi szerződést az érintett országgal, ha az valóban magyar kivitelezőket választott a beruházások megvalósítására. Az elvégzett munka ellenértékét azonban nem a külföldi kormány, hanem közvetlenül a magyar fővállalkozók számlájára utalják át, amit később az adott államnak kell visszafizetnie az Eximbanknak - fűzte hozzá. A Vietnamból február 7-én néhány napra Kínába látogató Oláh aláhúzta: a zöldtárca a hagyományosan jó kínai kapcsolatokat is fejleszteni kívánja, így a magyar társaságok előtt lehetőség nyílhat egyebek között szennyvíztisztítási, hulladékkezelési munkák elvégzésére, valamint a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos technológiák közvetítésére.

 


 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek