Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Tavaly összesen 1260 büntetőfeljelentést tett az APEH, 16-ot a Szerencsejáték Felügyelet 1963 bűncselekménnyel kapcsolatban, elsősorban adócsalás miatt - írta szerdai számában a Napi Gazdaság.
A lap hozzáteszi, hogy a feljelentések és a bűncselekmények száma azért eltérő, mert egy feljelentetthez több bűncselekmény is tartozhat. A legtöbb feljelentést adócsalás miatt tették, de számottevő volt a csalások és a magánokirat-hamisítások száma is - írta a Napi Gazdaság. A tavaly megindított 1963 ügyben az elkövetési érték 82 milliárd forintot tett ki. Ebből az egy főre jutó összeg 64 millió forint volt, ami 16 százalékos emelkedés a 2007-es adatokhoz képest. A Napi Gazdaság kitért arra is, hogy a hatóság 1402 elkövető után kutatott, ám egyharmadukat sem sikerült megtalálni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.