Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egyre több közérdekű bejelentés érkezik az adóhatósághoz, számuk június végéig meghaladta a 11 ezret, ami 42,5 százalékkal nagyobb a tavalyi első félévinél - közölte szerdán az APEH.
A megalapozott közérdekű bejelentések számos esetben jelentős szerepet játszanak az átfogó vizsgálatok indításában. Az első félév végéig a közérdekű bejelentések nyomán országosan 2.651 vizsgálat fejeződött be, s negyedük zárult megállapítással. A kiválasztáson alapuló vizsgálatok eredményessége ennél sokkal jobb, az APEH korábbi közlése szerint meghaladja a 70 százalékot. A bejelentések esetében a kisebb találati arány magyarázata az lehet, hogy ezeket sok esetben az irigység motiválja, esetleg személyes bosszú. Abban, hogy a bejelentések zöme mire irányul, szerepet játszik az is, hogy mi van a közfigyelem középpontjában. Tavaly például sok bejelentés érkezett a számla- és nyugtaadási kötelezettség elmulasztásával kapcsolatban, míg az előző évben főleg a vagyongyarapodásra hívták fel az adóhatóság figyelmét az állampolgárok.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.