Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Szeptemberben minisztériumi hatállyal felfüggesztették a „Munkahelyek megőrzéséért” elnevezésű központi munkaerő-piaci programot, hiszen a benyújtott pályázati tervekkel igényelt támogatások átlépték a 10 milliárd forintos keretet.
A munkahelymegőrzésre, és az átmenetileg negatív pályára került munkaadók támogatására elkülönített milliárdokból 48 ezer munkahely menekülhet meg – derül ki az Akkreditált Felnőttképzési Intézmények Országos Egyesületének (AFIOE) szeptemberi hírleveléből.
Pályázati fronton azonban a nagyvállalatoknak is érdemes tájékozódniuk, mert a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a megpályázható uniós támogatások mellett munkahelymegtartó projektekkel is segíti a vállalkozásokat. Ezzel a programmal plusz 10 milliárdos keret áll a nagyvállalkozások rendelkezésére.
A szabálytalanságok kezelésének és a helyszíni ellenőrzések gördülékenységének biztosítására az ESZA Nonprofit Kft. elektronikus formában jelentette meg egyedülálló útmutatóját. A pályázóknak szóló kiadvány azokra a dokumentációs problémákra hívja fel a figyelmet, amelyek az ellenőrzések során a legtöbb szabálytalanságot okozzák.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.