Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Boeing adózott nyeresége 519 millió dollár volt, ami ugyan 15 százalékkal elmarad az egy esztendővel korábbitól, de...
A Boeing adózott nyeresége 519 millió dollár volt, ami ugyan 15 százalékkal elmarad az egy esztendővel korábbitól, de tizedével magasabb a Bloomberg elemzői konszenzusánál. Az amerikai repülőgépgyártó az év első három hónapjában 15,2 milliárd dolláros árbevételt realizált, ami 5,2 százalékos visszaesést jelent 2009 hasonló időszakához képest.
James Bell a Boeing pénzügyi igazgatója már korábban jelezte, hogy az első három hónap a leggyengébb negyedéve lehet 2010-ben. A társaság mindössze 108 gépet szállított le, ami 11 százalékos visszaesést jelent, de csökkentette a nyereséget egy 150 millió dolláros bírság is, illetve nem volt kedvező hatása annak sem, hogy a Boeing az amerikai egészségügyi reform miatt elvesztette korábbi adómentességét. a büntetés miatt egyébként a az egészéves eredményprognózison is rontott a cég vezetése: míg korábban 3,7-4 dolláros részvényenkénti profitot vetítettek előre, most 3,5-3,8 dolláros nyereséget jósolnak.
Ettől függetlenül a befektetők lelkesen fogadták a híreket. A Boeing papírok bő egy százalékkal erősödtek New Yorkban a nyitás előtti kereskedésben. Az árfolyam az elmúlt egy évben 95 százalékot ugrott.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.