Gyógyulóban Nyugat-Európa és az USA - Elégedett az Electrolux

A várakozásokat meghaladó első negyedéves eredményekről számolt be kedden a svéd Electrolux.

  • ecoline.hu ecoline.hu
Gyógyulóban Nyugat-Európa és az USA - Elégedett az Electrolux

A várakozásokat meghaladó első negyedéves eredményekről számolt be kedden a svéd Electrolux. A világ második legnagyobb háztartásigép-gyártójának számító vállalat 911 millió koronás (127 millió dolláros) adózott nyereséget ért el 2010 első három hónapjában, szemben az egy esztendővel korábbi 346 milliós veszteséggel, s a Bloomberg 658 milliós prognózisával. Az árbevétel ugyanakkor – a várakozásoknak megfelelő mértékben – csökkent: a 25,1 milliárd koronás forgalom 2,7 százalékos visszaesést jelent 2009 hasonló időszakához képest.

A vállalat tájékoztatása szerint a nyereség emelkedésében komoly szerepet játszottak a cég új termékei, valamint az amerikai kereslet megugrása. Hans Straaberg  az Electrolux vezérigazgatója elmondta: a társaság főbb piacain a várakozásaikat meghaladó ütemben javul a gazdasági helyzet. Különösen igaz ez az Egyesült Államokra, de tíz negyedévnyi visszaesés után ezúttal Nyugat-Európában is nőtt némileg a kereslet a társaság termékei iránt.

Ecoline

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.