Csökkent Budapest vonzereje a vállalkozók szemében

Csökkent tavaly óta Budapest vonzereje a nyugati vállalkozók szemében - derül ki egy nemzetközi felmérésből, amelyet hétfőn ismertettek Brüsszelben.

  • MTI MTI
Csökkent Budapest vonzereje a vállalkozók szemében

Az ECER (Európai Városok Vállalkozási Rangsora) alapítvány 18 ország 37 városáról 4500 vállalkozás véleményét kérdezte a vállalkozói környezettel, finanszírozással, a cégek munkájának támogatásával kapcsolatban. A tavalyi rangsorban Budapest a 23. helyen végzett, míg az idén a 36. helyre került.

Az első három helyre tavaly még Helsinki, Köln és Stockholm került, idén pedig Frankfurt, Malmö és Varsó lett a sorrend.

Olivier Torres, az alapítvány elnöke az eredményeket kommentálva arra emlékeztetett, hogy az idei sorrendet már jelentősen befolyásolta a nemzetközi gazdasági válság. Általános irányvonalként állapította meg azt is, hogy csökken a fővárosok és növekszik a vidéki központok népszerűsége a vállalkozók között.

 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.