szerző:
ecoline.hu

Mintegy 13 ezer látogató vett részt az econet.hu Nyrt. 26 százalékos érdekeltségében lévő Sziget Kft.

Mintegy 13 ezer látogató vett részt az econet.hu Nyrt. 26 százalékos érdekeltségében lévő Sziget Kft. által rendezett hétvégi StarGarden Fesztiválon – jelentette az econet.hu a Budapesti Értéktőzsde hivatalos honlapján.

Veszteség és bizakodás

A StarGarden Fesztivál a Sziget Kft. egyéb, elsősorban a fiatal felnőtt korosztálynak szórakozást nyújtó rendezvényeitől eltérően az idősebb generációkat szólította meg. Ennek megfelelően mind a zenei kínálat, mind
az elérhető szolgáltatások területén a korábbiaktól eltérő modellt kellett kialakítani és megvalósítani. Az új fesztivállal a társaság célja, hogy hazánkban is bevonja az aktív felnőtt rétegeket az igényes zenei és gasztro fesztiválok területére.

A hétfőn kiadott tájékoztató szerint Az első évi látogatószám alatta maradt a rendezvényszintű megtérülés eléréséhez szükséges számnak, ugyanakkor a látogatók aktivitása és visszajelzései azt mutatják, hogy van igény az ilyen hiánypótló rendezvényre. Az alacsonyabb látogatószámhoz bizonyára hozzájárult az elmúlt hetek kedvezőtlen időjárása is. Az idei első, piacépítő év tapasztalatainak figyelembe vételével a StarGarden Fesztivál várhatóan 2011-ben is megrendezésre kerül majd.

Eredménycélok

Az econet.hu kiemelte, hogy rendezvény a Sziget Kft-vel szembeni idei eredményelvárásokat nem befolyásolja. A Sziget Kft. felvásárlására irányuló tranzakciót szabályozó szerződések szerint a Sziget Kft-nek 500 millió forintot meghaladó EBITDA-t kell ahhoz termelnie, hogy az eladók a 2010-re vonatkozó lehetséges legmagasabb vételárhoz juthassanak.

Az idei fesztiválszezonban – a már lezajlott StarGarden Fesztivál után még számos, az econet.hu Nyrt. érdekeltségével működő rendezvény kerül lebonyolításra június 5-27. között a T-Home Gyerek Sziget a Budapesten, június 30. és július 3. között a VOLT Fesztivál Sopronban, július második hetének közepétől a Balaton Sound Zamárdiban, és természetesen augusztus 9-e és 16-a között a Sziget Fesztivál a Hajógyári-szigeten.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
GPS-ként mutat rá a rejtőzködő rákos sejtekre egy forradalminak ígérkező új módszer

GPS-ként mutat rá a rejtőzködő rákos sejtekre egy forradalminak ígérkező új módszer

Kiderült, miért vált csatatérré a mexikói város

Kiderült, miért vált csatatérré a mexikói város

Donald Tuskot jelöli az Európai Néppárt élére a lengyel Polgári Platform párt

Donald Tuskot jelöli az Európai Néppárt élére a lengyel Polgári Platform párt

Ez az új villanyterepjáró a Mercedes és Kína szerelemgyereke

Ez az új villanyterepjáró a Mercedes és Kína szerelemgyereke

Ilyen fejetlenséget is ritkán látni választás után

Ilyen fejetlenséget is ritkán látni választás után

Itt sincs chorizóból a kerítés - elcsíptük Tóbiás József utolsó parlamenti beszédét

Itt sincs chorizóból a kerítés - elcsíptük Tóbiás József utolsó parlamenti beszédét