Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A kormány tervei szerint a javaslatok elfogadása után visszamenőleges hatállyal, július elsejétől megszűnik az öröklési és ajándékozási illeték egyenes ági, vér szerinti rokonok és örökbefogadott gyermekek esetében. a tényszerű tájékoztatás ellenére sok esetben helytelen információk jelentek meg a médiában, amit az "egyenes ági" és a "vér szerinti" fogalmak téves használatának tulajdonít.
A minisztérium közleményében hangsúlyozza: a törvény szerint az illetékmentesség csak az egyenes ági rokonokra vonatkozik, lefelé a vér szerinti vagy örökbefogadott gyermek, az unoka, a dédunoka, felfelé a szülő, a nagyszülő, a dédszülő. Ezzel szemben a vér szerinti rokonság tágabb értelmezést jelent, az egyenes ági mellett az oldalági rokonokat is magában foglalja. Így például vér szerinti rokon a testvér, az unokatestvér is. A két fogalom nem egyenértékű - hívja fel a figyelmet a közlemény.
A házastárs jogaival kapcsolatban a szaktárca, hangsúlyozza: az adócsomag illetékszabályait úgy készítette elő a kormány, hogy senki ne járjon rosszabbul, mint eddig. Így öröklés esetén a házastárs, a mostoha- és nevelt gyermek, a mostoha- és nevelőszülő továbbra is öröklésiilleték-mentesen jut hozzá az örökrészéhez 20 millió forintos határig, illetéket csak az ezt meghaladó örökrész után kell fizetni. Az illetéktörvénynek ezt a tovább élő szabályát a kormány nem kívánja megváltoztatni. A változás tehát az, hogy július 1-jétől az egyenes ági rokonok ennél is kedvezőbb helyzetbe kerülnek, hiszen összegtől függetlenül illetékmentességben részesülnek - emeli ki a közlemény.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.