Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az árfolyammozgásokat követő átértékelések ugyan a pénzügyi soron, ennek hatására pedig az adózott eredményben is...
Az árfolyammozgásokat követő átértékelések ugyan a pénzügyi soron, ennek hatására pedig az adózott eredményben is veszteséget okoztak, ám nem tudták megtörni a nettó hitelállomány csökkenésének trendjét, amely tovább csökkent 9,3 milliárd forintra.
A nemzetközi járműpiacon összességében tovább javultak a kilátások. Az Egyesült Államok nehéztehergépjármű-piacán már az első félévben jelentős, 19 százalékos növekedés zajlott le az egy évvel korábbi időszakhoz képest, és a trend várhatóan folytatódik az év hátralévő részében is. Ugyanakkor Európában ez piaci szegmens – a fiatalabb járműpark miatt – továbbra is jelentős, 14 százalékos visszaesést mutatott. A fordulópont azonban az élénkülő rendelésállományokból ítélve már itt is sem várat sokáig magára. A mezőgazdasági futóművek értékesítésében az európai piac szintén elmaradt az amerikai mögött. Miközben pedig az orosz buszpiac aktivitása továbbra is fokozatosan élénkül, a személygépkocsi-alkatrészek európai forgalma éves szinten várhatóan a tavalyi teljesítményt hozza majd.
Főként a második negyedév árváltozásai miatt az alapanyagárak 28,7 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, ugyanakkor az energiaárak 14 százalékkal csökkentek. Ezen változások hatásait a Rába vevői nagy része felé érvényesíteni tudta. Bár a második negyedévben ellentétes volt a tendencia, éves viszonylatban a forint átlagárfolyama 6 százalékkal volt erősebb mind euró- mind dollárviszonylatban, ami csökkentette az árbevétel forintban kifejezett összegét.
A kedvezőtlen árfolyamhatás ellenére a bruttó fedezetszint 0,5 százalékponttal haladta meg a tavalyi szintet, amit a társaság további hatékonyságjavító intézkedésekkel ért el. Noha a vállalat a második negyedév során visszatért a teljes munkaidőben zajló működéshez, az adminisztratív és az értékesítési területeken továbbra is nagyon szigorú gazdálkodást folytat, ami a közvetett költségek egy évvel korábbi szintjét további 100 millió forinttal javította. A második negyedévben üzemi szinten valamennyi üzletág nyereséget termelt. A tavalyinál jóval kedvezőbb összetételű és alacsonyabb volumenű fedezeti ügyletek, illetve a vegyesvállalati részesedés értékesítésének nyeresége miatt a pénzügyi veszteség (-1,1 milliárd forint) a tavalyi érték 45 százalékára esett vissza, ennek hatására a nettó veszteség is a tavalyi szint töredékére, -967 millió forintra apadt.
„Az idei év első felének eredményei korábbi várakozásainknak megfelelően mérsékelt, de folyamatos fejlődés tendenciáját rajzolják ki – jelentette ki Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója. – A legfontosabb piacainkon beinduló lassú növekedés és a végrehajtott fejlesztések hatására fokozatosan bővülhet az értékesítésünk volumene, aminek hatása – a továbbra is fenntartott szigorú költséggazdálkodás mellett – az eredmények további javulásában mutatkozhat meg."
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Jelentősen növelné a dohány- és nikotintermékek jövedéki adóját az Európai Bizottság, továbbá egy kalap alá vonná a hagyományos cigarettát a kevésbé káros alternatívákkal. A bevételek egy részét közvetlenül a közös költségvetésbe csatornáznák, de nem biztos, hogy a dohányzás elleni küzdelem érdekeit szolgálja az adóemelés.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.