Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az egy esztendővel korábbinál magasabb, a várakozásoknak nagyjából megfelelő első negyedéves eredményekről számolt be...
Az egy esztendővel korábbinál magasabb, a várakozásoknak nagyjából megfelelő első negyedéves eredményekről számolt be a BT Group. A legnagyobb brit vezetékes telefonszolgáltató adózott nyeresége üzleti éve első három hónapjában 1,4 milliárd fontra rúgott, ez pedig 70 millióval haladja meg a tavalyi profitot, s tízzel a Bloomberg elemzői konszenzusát.
A távközlési cégnek csökkenő árbevétel mellett sikerült növelnie nyereségét, a forgalom ugyanis 5,01 milliárd fornt volt, 4,4 százalékkal kevesebb, mint 2009 hasonló időszakában. A bevételeknél nagyobb mértékben csökkentek a kiadások a vállalat sikeres költségcsökkentő programjának köszönhetően.
A befektetők alapvetően pozitívan fogadták a híreket, a BT részvények árfolyama 0,8 százalékos pluszban nyitott, s majd másfél órányi kereskedést követően is ezen a szinten állt, miközben az FTSE-100 index csak 0,3 százalékkal erősödik.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.