A bónuszok nagy része most a felső sávba esik, ahol 32 százalékos személyi jövedelemadót kell fizetni, ami a szuperbruttó miatt 40,6 százalékos elvonást jelent. Ezzel szemben áll jövő januártól a 16 százalékos jövedelemadó-kulcs, ami a szuperbruttó miatt 20,3 százalékos elvonást takar, adóterhelésben a felét lehet megspórolni, írja az Origo. Százezer forintnál már közel húszezer forintot jelenthet a többlet. Célszerű azonban figyelni arra, hogy a január 15-ig az előző évi teljesítményre tekintettel történő kifizetésekre az előző évi szabályok szerinti adózás vonatkozik, tehát ha valakinek addig utal a cég, akkor az még az ebben az évben érvényes szabályok szerint adózik. Így az adóhatóságnak gyanús lehet, ha valamely cég eddig mindig decemberben fizetett bónuszt, akkor most miért januárban-februárban teszi ezt.
Aki vár január közepéig, felére csökkentheti adóját
Aki lemond az év végi jutalmáról vagy a 13. havi fizetéséről idén, annak jövőre a személyi jövedelemadó csökkentése miatt, szuperbruttó ide vagy oda, 50 százalékkal kevesebbet kell adóznia e juttatás után.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.