Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az uniós agrártámogatásokért felelős vidékfejlesztési tárca 10 nappal meghosszabbította az agrár-környezetgazdálkodási támogatásban érdekelt gazdák számára a gazdálkodási napló egyes adatai (webGN) elektronikus leadásának határidejét - közölte a Magyar Agrárkamara csütörtökön az MTI-vel.
Az eredeti határidő november 30-án járt le, ezt hosszabbította meg a tárca december 10-ig. A közlemény szerint erre azért volt szükség, mert nem volt elegendő idő arra, hogy az érintett mintegy 15 ezer gazdálkodó elkészüljön a kötelezően vezetendő gazdálkodási napló elektronikus, tehát interneten történő leadásával. Az elektronikus dokumentumokat a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalhoz (MgSzH) kell benyújtani.
A módosítással a 2010/2011-es gazdálkodási évre a kötelezettség átadási kérelem beadási határideje is meghosszabbodott 2010. december 31-ig. A kötelezettség átadásra vonatkozó kérelmet, továbbá a jogutódlás bejelentését szintén elektronikusan kell benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). A kamara felhívta a gazdálkodók figyelmét, hogy tartsák be a beadási határidőt, mert a mulasztás a támogatás részleges megvonásával büntethető.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.