Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) adóigazgatási munkatársai ellenőrizték, nyomozói pedig őrizetbe vették azt a cégvezetőt, akinek cége alvállalkozóként jegyellenőröket foglalkoztatott, de adóbevallási és -fizetési kötelezettségét nem teljesítette. A cégvezetőt egyelőre 44 millió forintos adócsalással gyanúsítják.
A NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának feljelentése alapján a NAV nyomozó szerve adócsalás miatt nyomozást rendelt el egy biztonsági szolgáltató céggel kapcsolatban - közölte a hivatal.
Az ellenőrzés elrendelésére a cég adóhatóságnál nyilvántartott adatainak ellentmondásai miatt került sor, a NAV informatikai rendszerei ugyanis jelezték, hogy a bejelentési és bevallási adatok nincsenek összhangban. A vizsgálat során bebizonyosodott, hogy a vállalkozás 2010 márciusa és novembere között havonta átlagosan 143 bejelentett ellenőrt foglalkoztatott, ámde bevallási és befizetési kötelezettségének nem tett eleget, ezzel több, mint 44 millió forint kárt okozott a költségvetésnek. A cégvezető az adócsalásért öt évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.
A január óta működő Nemzeti Adó- és Vámhivatal a tetemes adócsalást gyakorlatilag „házon belül” felgöngyölítette, ugyanis adóigazgatási szakemberei és nyomozói együttműködve, egymás munkáját segítve és kiegészítve néhány napon belül eljutottak a cégvezető őrizetbe vételéig, akinek előzetes letartóztatását a bíróság el is rendelte.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.