Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Csaknem 80 ezer liter folyékony mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, azaz akkor még Vám- és Pénzügyőrség nyomozói a múlt év utolsó napjaiban Budapesten és több vidéki településen. Mint kiderült, sem az alapanyagok, sem a kész mosószer nem attól a cégtől származnak, mint amelyiknek a márkajelzését a flakonokra ragasztották ezekben az üzemekben.
Még karácsony előtt találtak rá az akkor még Vám- és Pénzügyőrség néven működő hatóság (ma Nemzeti Adó- és Vámhivatal) nyomozói arra az összesen 78 ezer 695 liter hamisítványra, amely több ismert márkájú termék utánzataként került volna piacra, írja az Ügyvezető.hu internetes portál Az illegális üzemekben dolgozók, illetve tartózkodók semmilyen igazolást, vagy magyarázatot nem tudtak adni a később lefoglalt alapanyagok, valamint késztermékek származásáról. Az ellenőrzés azonban kiderítette, hogy nem a hamisítványokon feltűntetett gyártóktól származnak ezek a termékek és azok összetétele nem azonos az eredeti márkás mosószerekével.
Az eljárás során a nyomozók négy - az illegálisan működő üzemek szervezésével, vezetésével gyanúsítható - személyt vettek őrizetbe, akik előzetes letartóztatását a Buda környéki Bíróság elrendelte. A fentiek alapján jelentős értékre elkövetett iparjogvédelmi jogok megsértése, valamint áru hamis megjelölése bűntett gyanúja miatt folyik a nyomozás, amely bűncselekmények elkövetése miatt akár 3 évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.