Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Benton Harbor-i (Michigan) központú Whirlpool 2010.
A Benton Harbor-i (Michigan) központú Whirlpool 2010. október-decemberében 171 millió dolláros adózott eredményt ért el, ami meghaladja ugyan az egy évvel korábbi 95 millió dollárt, ám elmarad az elemzői várakozásoktól. A FactSet konszenzusa 2,26 dolláros EPS volt, ez még az egyszeri tételek nélküli tényszámot (2,11 dollár) is meghaladja.
A negyedik negyedévi árbevétel 5,04 milliárd dollár volt, ez 80 millió dollárral haladja meg az egy évvel korábbit.
Jeff Fettig vezérigazgató megerősítette: a Whirlpool az idén a tavalyi 7,97 dollár után 12-13 dolláros részvényenkénti adózott eredményre számít, ami magába foglal a nemrég elfogadott adószabályozás miatt nagyjából 4 dollárnyi „extrát” is.
A befektetőkre összességében negatív benyomást tett a világleső háztartásigép-gyártó: a Whirlpool árfolyama a szerdai nyitás előtti határidős kereskedésben 3,2 százalékos mínuszban is járt.
A nagy rivális Electrolux szintén február 2-án terítette ki kártyáit. A piaci reakció hasonló volt: a svéd társaság kurzusa is dél felé vette az irányt…
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Holland kutatók az ivással kapcsolatos szubjektív testi érzések nyomába eredtek.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.