Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Február elején fűtötte be az amerikai hídfőállásnak tartott első tengerentúli kemencéjét Torontóban a sikersztoriként emlegetett magyar péksütemény-hálózatot létrehozó Fornetti-cégcsoport. Nagyjából egy időben azzal, hogy Magyarországon látványpékségek tucatjairól került le a Fornetti tábla.
A védjegytulajdonos kecskeméti Fornetti Kft. ugyanis szerződést bontott egyetlen hazai franchise-partnerével, a dél-dunántúli látványpékségeket ellátó Fornetti Pannon Kft.-vel, amely az elmúlt 13 évben igali üzeméből szállította a félkész péksüteményeket – nagyjából évi 5 ezer tonnát – hétszáz hazai és ötszáz horvátországi üzletbe.
Az első évtizedben felhőtlennek tűnt az együttműködés, ám tavaly novemberben ultimátumot kapott a Fornetti Pannon: vagy leperkál egy összegben több százmillió forintot és a korábbi 1,5 százalékos árbevétel-arányos franchise-díj kétszeresét fizeti, továbbá beleegyezik addigi határozatlan idejű szerződésének 7 évesre változtatásába, vagy útjaik békésen elválnak.
A vita további részleteiről az e heti HVG-ben olvashatnak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
A Trump és az európai vezetők találkozóján úgy tűnt, megtalálták a közös hangot, ám konkrétumokról egyelőre kevés hangzott el. A jelek szerint szerveződik egy felsőbb szintű orosz-ukrán találkozó, amit a Kreml is elismert. Olvassa el percről percre tudósításunkat a „Nagy napról”.
Friedrich Merz német kancellár szerint a találkozóra a következő két hétben sor kerülhet.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
A támadás óta a magyar és az ukrán külügyminiszter a közösségi médiában üzenget egymásnak.