Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Elégedetten fogadták a befektetők a Gripen repülőgépeket is gyártó Saab negyedik negyedéves számait.
Elégedetten fogadták a befektetők a Gripen repülőgépeket is gyártó Saab negyedik negyedéves számait. A társaság adózott nyeresége ugyan jelentősen csökkent az október és december közötti időszakban, mindössze 8 millió korona (910 ezer euró) volt az egy esztendővel korábbi 331 millió után, a visszaesésben azonban komoly szerepet játszott, hogy a negyedév során 519 milliós többletkiadást okozott a novemberben bejelentett átszervezés, amely a jövőben jelentős megtakarításokat tehet lehetővé.
Az igazi örömhírt azonban nem ez volt, hanem a rendelések nem várt mértékű megugrása. A gyorsjelentés tanulsága szerint a vállalat 11,9 milliárd koronányi új rendelést halmozott fel a negyedév során, ami nem csak az egy évvel korábbit haladja meg 69 százalékkal, de az elemzők 8-9 milliárdos prognózisánál is jóval magasabb.
Ennek fényében nem meglepő, hogy a Saab papírok emelkedni kezdtek a stockholmi kereskedésben, s kora délután 4,3 százalékos pluszban jártak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Földes András riportja Munkácsról.