Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Jelentősen emelkedett a felszámolások növekedési üteme, az egy hónap alatt elindított 410 új végelszámolás pedig történelmi rekord.
Idén februárban 300 cég ellen indult eljárás, ez a tavaly februárihoz képest 14, az idén januárihoz képest pedig 11,1 százalékos emelkedés. A növekedési ütem elmarad ugyan a nemzetgazdasági átlagtól, de a tempó természetesen így is komoly válságról tanúskodik.
A felszámolások növekedésének üteme az előző év hasonló időszakát is vizsgálva gyakorlatilag nem változott: 2010 februárjában is 14,8 százalékos volt az egy év alatt feljegyzett emelkedés mértéke. "Ebből is látszik, hogy a helyzet semmit sem javult az ágazatban" – kommentált Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.
A saját tulajdonosaik által bezárásra ítélt vállalkozások száma februárban – hasonlóan a nemzetgazdasági átlag alakulásához – nagy ugrást mutatott. A 410 új eljárás mind az előző év februári, mind az idei januári adatnak több mint kétszerese, s egyúttal történelmi rekord.
Az Opten stratégiai igazgatója szerint ez akár kedvező fejlemény is lehetne, hiszen a végelszámolás a rosszul prosperáló vállalkozás legális bezárásának módja. Sajnos azonban az építőiparban különösen jellemző, hogy a végelszámolás átfordul felszámolásba, vagyis a tulajdonosok tiszta szándékai sok esetben megkérdőjelezhetők.
Az idei második hónapban 479 új cég bejegyzését kezdeményezték. Ez az adat az elmúlt öt év havi adatai alapján átlagosnak tekinthető, az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest minimális, 1,9 százalékos a csökkenés.
"Nemcsak a cégstatisztika, hanem a KSH építőipari megrendelésállomány-adatai is azt mutatják, hogy az ágazat rendkívül kevés munkához jut, józan üzleti megfontolásokkal tehát nehezen magyarázható, hogy miért alapítanak éves szinten több ezer céget ebben az ágazatban" – mondja Csorbai Hajnalka, aki szerint sokkal inkább arról van szó, hogy a megszűnő, adóssággal hátrahagyott cégek romjain a tulajdonosok új vállalkozásokba kezdenek.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.