Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A tegnapi ülését követően úgy határozott a Szerbiai Telekom privatizációjával foglalkozó munkacsoport, hogy további 15...
A tegnapi ülését követően úgy határozott a Szerbiai Telekom privatizációjával foglalkozó munkacsoport, hogy további 15 nap „gondolkodási időt” ad a Telekom Austriának, hogy az a tender feltételeinek megfelelő ajánlatot nyújtson be – írja a helyi érdekeltségű Magyar Szó. Ahogy korábban beszámoltunk róla, a szerb kabinet tavaly októberben döntött úgy, hogy eladja a vezetékes- és mobiltelefon-szolgáltató cég 51 százalékát.
Bár az első hírek még arról szóltak, hogy számos nyugati cég, s több milliárdos is pályázhat a vállalat többségi részesedésére, végül csak a Telekom Austriától érkezett ajánlat, s az is messze elmaradt a várakozásoktól. A szerb kormány eredetileg 1,4 milliárd eurót szeretett volna kapni a pakettért (sőt optimistábbak 2 milliárdos vételárat sem tartottak elképzelhetetlennek), az osztrák vállalat azonban csak 950 millió eurót kínált, illetve vállalta, hogy 450 millió euróból fejleszti a társaságot.
A munkacsoport döntése Milan Kovačević közgazdász szerint arra utal, hogy a kormány nem tudja pontosan mitévő legyen, s a 15 napos határidővel tulajdonképpen saját maga számára próbál időt nyerni, hogy kidolgozhasson egy újabb stratégiát. Mint mondta, a kormány számára rendkívül fontos lenne a Telekom eladása, ezzel is csökkenthetnék ugyanis a költségvetési hiány.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.