Eszék-Baranyában eltűnnek a mesteremberek

A kelet-horvátországi Eszék-Baranya megyében lassan, de biztosan eltűnnek a kisiparosok a horvát gazdasági kamara adatai szerint - olvasható az Új Magyar Képes Újság honlapján.

  • MTI
Eszék-Baranyában eltűnnek a mesteremberek

A 2008-as év adatait figyelembe véve 2010-re nagyjából felére csökkent a kisiparosi mestervizsgát tevők száma. Míg három évvel ezelőtt Eszék-Baranya megyében 90 személy szerezte meg a mestervizsgát, 2010-ben mindössze 46-an. 

A legnagyobb visszaesést az eddig viszonylag nagy népszerűségnek örvendő szakmákban regisztrálták, mint a fodrász és a villanyszerelő. Ez utóbbira mestervizsgát 2008-ban 16-an tettek, míg tavaly mindössze ketten. A fodrászoknál pedig még rosszabb a helyzet: 2008-ban 24-en vizsgáztak, tavaly pedig 8-an - olvasható az Új Magyar Képes Újság című horvátországi hetilap honlapján. 

A hetilap a Glas Salvonie napilap alapján magyarázatként azt írja, hogy a nehéz gazdasági helyzet a kisvállalkozásokat sújtja talán a legerősebben, így a szakmákra már egyre kevesebb a jelentkező, és emellett a piac is elég telített. A gazdasági kamara adatai szerint bizonyos szakmákban már évek óta senki sem tesz mestervizsgát a megyében. Ilyen szakmának számít például a fényképész és az autófényező. 

A 2006-2010 közötti időszakban csupán egy-egy személy vizsgázott és kapott elektronikai műszerész, bádogos, tetőfedő és lakatos képesítést. Ezeknek a szakmáknak az esetében a visszaesés azzal is magyarázható, hogy olyan szakmákról van szó, amelyeket sokan végzettség nélkül, feketén végeznek.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.