Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Stagnált, éves szinten csupán 0,9 százalékkal nőtt a francia kozmetikai óriás L'Oreal bevétele a második negyedévben, elsősorban az alacsonyabb észak-amerikai és kelet-európai kereslet miatt - jelentette a vállalat kedden.
A társaság árbevétele 4,99 milliárd euró volt az áprilistól júniusig terjedő időszakban, közel ugyanannyi, mint az előző év hasonló időszakbeli 4,95 milliárd euró. Az első negyedévben 9,3 százalékkal nőtt a vállalat értékesítési árbevétele.
A L'Oreal keddi tájékoztatása szerint különböző növekedési ütemet tapasztalnak Ázsiában és Latin-Amerikában, ahol dinamikusan fejlődik a piac, illetve Kelet-Európában, ahol szignifikáns a visszaesés. Jelentős, 0,9 százalékos növekedéscsökkenést okoztak a valutaárfolyam-ingadozások is - írja a társaság közleményében. A társaság augusztusban közöl az első félévre vonatkozó részletes adatokat.
Kedvező hír a francia kozmetikai cég számára az Európai Bíróság keddi határozata, amely szerint felelőssé tehetők az internetes értékesítési felületek, így az árverező portál eBay is, amennyiben felhasználóik hamis márkázott termékeket értékesítenek. A bíróság döntése értelmében jogsértést követnek el ezek az oldalak, ha nem veszik le azonnal az érintett adatokat azt követően, hogy tudomásukra hozzák, hogy hamis termékeket árusítanak egyes felhasználóik.
A L'Oreal keddi közleményében üdvözölte a határozatot, és a hamis termékek internetes értékesítése ellen tett fontos lépésnek nevezte azt. Az eBay európai vezetője ugyanakkor kijelentette: piacot működtető oldalként az eBay valamennyi internetes értékesítőnek egyenlő feltételeket biztosít.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.