Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Wildhorse Energy után egy újabb ausztrál társaság kezdhet szénkitermelésbe nem hagyományos technológiával Magyarországon - írja a Napi Gazdaság keddi számában.
Az ausztrál ECSI azt közölte, a cég részéről folyamatban van a Magyarországon hét kutatási engedélyt birtokló magyar Synclean Resources Kft. részvényeire vonatkozó opció megszerzése az anyavállalat Synclean Energytől. Ez valamivel több mint 8 millió dolláros tranzakció lenne - ismerteti a lap.
A társaság az opció lehívásával kizárólagos jogot szerezne a 300 méter alatt húzódó szénrétegek vizsgálatára és feltárására az adott területeken, az úgynevezett UCG (underground coal gasification, azaz szénelgázosítási) technológiával.
A 2011-es pénzügyi évet mintegy kétmillió dollár veszteséggel záró, az ausztrál értéktőzsdén jegyzett ECSI összesen 738 négyzetkilométernyi - Veszprém megyében négy, Baranya megyében pedig három - területre szerezne így engedélyt. A Synclean Energy, illetve a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal a lap megkeresésére későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.