Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Andy Vajna filmipari kormánybiztos vezetése alatt álló Filmalap idén 5 milliárd forintot költhet játékfilmre, ennyi pénz az MMA fennállása alatt sosem jutott játékfilmekre. Emellett a Filmalap átvette, vagy éppen átvenni készül több produceri cég adósságát a bankoktól, és a jelek szerint kedvező – a vissza nem térítendő támogatásokra vonatkozó – törlesztési konstrukciót ígér az érintetteknek.
A játékfilm gyártás ciklusokon átívelően kiemelt kormányzati támogatásban részesült, és úgy tűnik, ezen a tényen a válság sem változtat. Az Andy Vajna kormánybiztos által felügyelt Magyar Nemzeti Filmalap idén 5 milliárd forintot fordíthat játékfilmekre, míg a Magyar Mozgókép Alapítványnak fénykorában is csak ennek mintegy felét fordíthatta ilyen produkciók támogatására, vagyis miközben az állami takarékoskodás a legtöbb területen szűkebbre húzta a nadrágszíjat, addig a játékfilm támogatásra fordítható keret nőtt. Persze nem önzetlenül teszik ezt a különböző kormányok, hiszen a jól működő filmipar adóbevételt jelent az államnak, nem is keveset, egy-egy Magyarországon forgatott szuperprodukció milliárdokat hozhat a költségvetésnek.
A Filmalap a támogatási összeg megemelése mellett más úton is támogatja a producereket. A Gazdaság.hu értesülése szerint az alap mintegy 50 producer cég hitelét vásárolta meg a bankoktól, ennek fedezetét pedig megkapta az államtól, tehát el is engedi a producereknek. A Filmalap a producerekkel való tárgyalások során igyekszik rendezni a visszatérítendő, de vissza nem fizetett támogatások ügyét is. A Vajna vezette Filmalap erre nem kapott állami forrást, viszont realizálta, hogy a producereknek nincs pénzük ezek visszafizetésére. Ezért régi és új filmjeik jogai értékesítéséből kívánja rendezni az adósságot.
Egy 1350 forintos mozijegy árából jelenleg 800 forint marad a moziban, a többi kölcsönzési díj címén a forgalmazóé. Ebből a maradék 550 forintból részesül a film előállítója mintegy 300 forinttal. Így például egy százezres nézőszámú – tehát korántsem szokványos – magyar játékfilm esetében 30 milliós – vissza nem térítendő – múltbéli támogatás rendezhető. A Filmalap több – régi és új – film jogainak engedményezését kérheti a producertől, hogy az új filmek jegyár bevétele mellett a DVD és televíziós forgalmazás jogaiból térüljön meg a támogatás.
A Gazdaság.hu információi szerint az Alap által banki hitelek terhe alól felszabadított producerek többnyire nem tiltakoznak a jogok egy részének engedményezése ellen, bár sokan reménykedtek abban, hogy a visszatérítendő támogatásokat enélkül is jóváírják, ahogy arra az MMKA idejében jó néhány alkalommal volt is példa.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.